Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Núrisz elmondta, hogy az új rendelkezések egyebek közt forrásnöveléseket jelentenek, valamint a határellenőrzés szigorítását, elsősorban a szigetet a görög lakta Ciprusi Köztársaságra és a csak Törökország által elismert, törökök lakta „Észak-Ciprusi török Köztársaságra” kettéosztó úgynevezett zöld vonal mentén és a Ciprushoz tartozó területi vizeken.

Leszögezte, hogy Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök az Európai Unió pénzügyi támogatását kérte a 2020-2021-es időszakra azért, hogy az érkezők számára biztosítsák a szükséges infrastruktúrát, és bővítsék a parti őrség hajóállományát.

A ciprusi hatóságoknak a héten közzé tett adatai szerint körülbelül 1000 ember érkezett Ciprusra az idén, nagyrészük Észak-Ciprus felől.

Ciprus augusztusban azt kérte az európai uniós tagállamoktól: fogadjanak be ötezret a szigetre érkezett emberek közül, csökkentve ezzel az alig egymillió lakosú országra háruló aránytalan terheket.

Az új érkezési hullám oka, hogy Törökország úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország és Bulgária erre határvédelmének megerősítésével reagált.