Fotó: MTI/AP/Ebrahim Norúzi
Hirdetés

A tárca szóvivője elmondta, hogy az észlelt fertőzések száma már meghaladja az 55 700-at, közülük mintegy 4100 ember van válságos állapotban.

Egy nap alatt 2560 új fertőzést észleltek. Az országban már negyedik napja csökken a naponta újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma.

Az iráni állami televízió jelentése szerint Haszan Róháni iráni elnök úgy vélekedett a koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó testület tanácskozásán, hogy a március végén bevezetett korlátozó intézkedésekkel „jó eredményeket” értek el, és további távolságtartási lépésekkel fogják folytatni a harcot. Ezek részleteit később hozzák nyilvánosságra.

A Közel-Keleten a járvány által leginkább érintett Iránban március 27-én jelentették be, hogy a koronavírus megfékezése érdekében bezárják az iskolákat, a bevásárlóközpontokat, a sportlétesítményeket és a szórakozóhelyeket. Az eredetileg egy hétre meghirdetett korlátozások hatályát azóta már április 8-ig meghosszabbították.

Szombaton az állami televízió arról adott hírt, hogy az előző napokhoz képest látványosan többen mozdultak ki otthonról, miközben a hatóságok továbbra is arra intik az embereket, hogy ha csak tehetik, ne hagyják el a lakásukat. Az egészségügyi miniszterhelyettese egyenesen aggasztónak nevezte, hogy Teheránban megint megnövekedett a forgalom.