Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Milos Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel, Áder János magyar és Zuzana Caputova szlovák államfő Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök meghívására vesz részt díszvendégként az évfordulóra szervezett központi állami ünnepségeken.

A szövetségi elnök a fal ledöntéséhez és a német újraegyesítéshez nyújtott közép-európai hozzájárulást köszöni meg a meghívással hazája nevében. A vendégeket kora délelőtt fogadja hivatalában, a Bellevue palotában, majd együtt vonulnak át a fal egyik leghosszabb megmaradt szakaszához, a belvárosi Bernauer utcai központi emlékhelyhez, ahol Angela Merkel kancellár is csatlakozik hozzájuk.

A közös megemlékezésen Angela Merkel köszöntőt mond, és a rendezvény után az államfők a német szövetségi elnök társaságában virágokat helyeznek el a visegrádi országok népeinek helytállása iránti tisztelet jeléül az emlékhely tőszomszédságában felállított szobornál.

Az ötszögletű – Németországot és a négy visegrádi országot jelképező – talapzaton álló, embernagyságú acélszobor Hans Joachim Albrecht német képzőművész, művészeti teoretikus alkotása. A 2017-ben felavatott absztrakt szobor leginkább egy felegyenesedő embert vagy felszállásra készülő madarat idéz, címe A felemelkedő kuporgó (Die Kauernde, sich aufrichtend).

A visegrádi négyek és a német államfő találkozóját egy díszebéd zárja a Bellevue palotában, de az évfordulós ünnepségsorozat ezzel még nem ér véget. Berlinben hét – a fal történetében kiemelkedően fontos – helyszínen a hét eleje óta minden nap tartanak szabadtéri koncerteket, beszélgetéseket, kiállításokat, és sötédetéstől épületek homlokazára vetített fényfestményekkel és korabeli televíziós felvételekkel idézik fel a harminc éve történteket, az előzményekkel és következményekkel együtt.

A központi helyszín a belvárosi Brandenburgi kapu, az újraegyesített Németország egyik fő jelképe, amelynél felállították A szabadság felhője elnevezésű installációt. Az alkotás több mint 300 ezer cédulából áll, amelyre a projekthez csatlakozó emberek írták fel évfordulós kívánságaikat, vágyaikat, terveiket. A színes cédulák egy hálóra felfüggesztve, mintegy tíz méter magasban, több mint száz méter hosszúságban hömpölyögnek a kaputól induló sugárút felett.

Az évfordulós rendezvénysorozatot is a Brandenburgi kapunál zárják le szombat este. Az ünnepi szónok Frank-Walter Steinmeier államfő, a beszéd után a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) zenekara, a Staatskapelle Berlin tart hangversenyt Daniel Barenboim vezényletével. A rendezvényre több százezer embert várnak.