A Matteo Salvini vezette kormánypárt, a Liga közölte, hogy kompromisszumos megoldáson dolgozik a baloldali Demokrata Párt (PD) törvényjavaslatának átírásával. 

Hirdetés

A Liga azt javasolja, hogy a törvénytervezet szigorítsa az előírható büntetést a többek között etnikai származás, szexuális orientáció, fogyatékosság miatti sértés és támadás esetén. Kezdeményezi az idősek diszkriminációjának hasonló büntethetőségét és eltávolítaná a jogszabály szövegéből a genderre és a nemi identitásra vonatkozó részeket. A törvénycsomag „alternatív változatát” a Liga politikusa Andrea Ostellari, a felsőház (szenátus) igazságügyi bizottsága elnöke készítette elő, és bocsátja a parlament elé.

 Matteo Salvini kedden este a közösségi oldalán bejelentette: a párt törvénymódosítása elkészült és szerdán előterjesztik a parlamentben. „Egyszerűbb szöveg lesz, amely szigorítja az erőszak büntetését, de kihagyja a gyerekekre és az oktatásra vonatkozó részt, és mindazt, ami cenzúrázza a véleményszabadságot” – írta Salvini.

Ezzel egy időben a Liga eltávolítaná a jogszabály szövegéből a genderre és a nemi identitásra vonatkozó részeket. 

Korábban írtuk

A genderre és a nemi identitásra vonatkozó részek büntetőjogi bevezetését az olasz katolikus püspöki kar (CEI) napilapja a L’Avvenire keddi kommentárja szintén „kockázatosnak” minősítette. A CEI korábban több alkalommal fenntartását fejezte ki a törvénytervezettel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy „a diszkrimináció elleni küzdelmet hirdető törvénynek nem szabad intoleranciával megkérdőjeleznie a férfi és nő közötti valós különbséget (…) valamint a család egyedülálló jellegét”.

Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke az Il Tempo című jobboldali napilapnak kijelentette, hogy a törvénytervezet jelenlegi formája „a cenzúrát táplálja, és azt bünteti, aki nem sorakozik fel a most uralkodó vélemény mögé”.

A legnagyobb napilapnak, a Corriere della Serának nyilatkozó Francesca Izzo történész, ismert olasz feminista kétségeit fejezte ki a baloldali törvénytervezetben büntetett „nőgyűlölettel” szemben. Úgy vélte, a nőket ma már nem lehet megkülönböztetett kategóriaként vagy kisebbségként kezelni, mivel a lakosság több mint felét képviselik. A leszbikus szervezetek szerint a jogszabály bevezetése előtt pontos tisztázást igényel a „nemi identitás” meghatározása. „Büntetőjogban nem lehet általánosságban fogalmazni” – nyilatkozta Marina Terragni újságíró, a Transzszexuális Mozgalom (MIT) nevében. 

A baloldali Il Manifesto véleménycikkében felmérést idézett, mely szerint az olaszok 66 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a biológiai nemét akárki saját döntése szerint határozza meg bármilyen jogi korlát nélkül. 

A homofóbia-, és transzfóbia-ellenes törvényjavaslatot a baloldali Demokrata Párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU) valamint az Élő Olaszország (IV) kezdeményezte a nemi diszkrimináció, a nemi jellegű erőszak ellen, valamint a nemi identitás védelmére hivatkozva. A törvényjavaslatot a demokrata párti Alessandro Zan, az LGBT-közösség aktivistája dolgozta ki.

Novemberben az alsóház megszavazta a törvénycsomagot, a felsőházi voksolás dátumát még nem tűzték ki. A PD attól tart, hogy a törvénytervezetet kísérő viták miatt elhúzódik a szenátusi szavazás. A torinói La Stampa című konzervatív lap elemzése szerint azonban ennél is fontosabb, hogy végre széles politikai és társadalmi vita zajlik a kérdésről, amelyet addig nem lehet lezárni, amíg nem tisztázódik a nemi identitás meghatározása. 

  Sajtóvélemények szerint a baloldalnak engednie kell a törvénytervezet módosítását, mivel tavaly novemberhez képest változott a parlamenti többség összetétele, és a mostani kormánypártok között a Liga és a Hajrá, Olaszország! (FI) sem támogatja a csomagot a jelenlegi formájában.