Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
Hirdetés

Jan Hamácek kormányfőhelyettes, a CSSD elnöke hétfőn, miután tárgyalt a helyzetről Andrej Babis kormányfővel, az ANO mozgalom elnökével, kijelentette: a CSSD-nek nincs oka megváltoztatni a jelölt személyét, és követeli az alkotmány, valamint a koalíciós szerződés betartását.

A hatályos cseh szabályok és a szokásjog szerint ugyanis a koalíciós kormányban a miniszteri posztok betöltése az érintett pártok kizárólagos joga. A kormányfőnek kötelessége a személyi javaslatokat továbbítani az államfőnek, akinek pedig nincs mérlegelési lehetősége. Babis ezért korábban levélben már tájékoztatta Zemant, hogy a szociáldemokrata párt döntése alapján Smardát jelöli a kulturális miniszter tisztségére. A hét végén azonban Babis váratlanul megváltoztatta álláspontját, és kijelentette, hogy Smardát nem akarja kormányában. A cseh sajtó szerint Babis ezzel a vitában az államfő oldalára állt, sarokba szorította szociáldemokrata partnerét, ami akár a koalíció felbomlásához is vezethet.

Hamácek szerint az államfő azzal, hogy elutasítja Smarda miniszteri kinevezését „megsérti az alkotmányt”.

„Amennyiben a CSSD nem választhatja meg szabadon minisztereit, nincs keresnivalója a kormányban” – szögezte le hétfőn Hamácek. Határozottan visszautasította és alaptalannak minősítette a kormányfő azon véleményét, hogy Smarda „alkalmatlan” a miniszteri tisztség betöltésére.

Hamácek azt mondta: Babis a találkozón semmiféle javaslatot nem tett a helyzet megoldására. Megígérte viszont, hogy a problémát augusztus 26-ig, a nyári politikai szünetet követő első kormányülésig megoldja. A kormányfőt kedden fogadja az államfő, hogy megvitassák a témát.

„Meglátjuk, hogyan végződik ez a találkozó. Mi az álláspontunkon nem változtatunk” – jelentette ki újságírók előtt a szociáldemokrata pártelnök. Megjegyezte, hogy Babis esetleges javaslatát csak akkor tudja pártja elfogadni, ha összhangban lesz a koalíciós szerződéssel.

Michal Smarda hétfőn délelőtt megjelent Facebook-bejegyzésében viszont megengedőbb hangnemben úgy fogalmazott, hogy más jelöltet is el tud képzelni a maga helyében.

„Elég olyan emberünk van, akik erre alkalmasok. Szakmailag, vezetői képességek szempontjából, politikailag és emberileg is. Azt azonban nehezen ígérhetem a kormányfőnek, hogy nem lesznek kritikusak a kabinettel szemben” – írja Smarda. Babis ugyanis elutasítását egyebek között azzal indokolta, hogy Smarda korábban túl bírálóan nyilatkozott a kormányról.

A kulturális tárcavezető leváltása és utódja kinevezése körüli immár május óta elhúzódó nyilvános, éles vita a cseh sajtó szerint veszélyezteti a kormánykoalíciót, és kormányválsággal fenyeget.