Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: Pierre Teyssot
Matteo Salvini
Hirdetés

Az Il Fatto Quotidiano című kormányközeli napilap is úgy vélte, a Conte-kormány a „kéziféket behúzva” indította el a koronavírus-járvány utáni újrakezdést.

Az olasz püspöki kar (Cei) közleményben hangsúlyozta csalódottságát, miután a kormány „önkényes döntéssel” továbbra sem engedélyezte a hívőkkel bemutatott miséket. A Cei megjegyezte, hogy az egyház feladata a keresztény közösségek életének független megszervezése, természetesen az óvintézkedések tiszteletben tartásával – tette hozzá a püspöki szervezet. A kormány úgy reagált, hogy a hívőknek a misén való részvételére külön protokollt állítanak össze.

Matteo Salvini, a Liga vezetője közösségi oldalán kijelentette, Olaszország biztonságban, de újra akar indulni. „A dolgozók, vállalkozók, vendéglátósok, kereskedők, alkalmi munkából élők, önálló munkavállalók és családapák nem várhatnak tovább” – tette hozzá Salvini hangoztatva, hogy az ellenzék készen áll az utcán is hallattatni az olasz nép szavát. „Negyvenhét nap bezártság elég volt, engedjetek ki dolgozni és pénzt keresni, és élni az életünket, pesze másképpen, mint eddig” – mondta az olasz jobboldal vezetője. „Azonnal induljunk újra biztonságban, máskülönben Olaszország tönkremegy” – jelentette ki Salvini.

Giorgia Meloni, a szintén jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke szerint a kormányfő meghirdette második fázis, vagyis az újraindulásé ugyanolyan, mint az első, amelyet a járványkorlátozások uraltak. Meloni hozzátette, nem érti, miért ágazatok szerint nyitják újra a gazdaságot, hiszen így egész szektorok várnak még hetekig az újraindulásra.

A kormány ütemtervét a kormánypárt Élő Olaszország (IV) agrárminisztere, Teresa Bellanova is „bátortalannak” nevezte, kijelentve, hogy a kereskedelem késleltetett újraindításával az agrárvállalkozások csődjét kockáztatják. Az IV bírálta a misézés engedélyeztetésének elmaradását is. A polgármesterek további információkat szorgalmaztak a kormánytól a tömegközlekedés módozatairól.

Giuseppe Conte vasárnapi bejelentése szerint május 4-től a gépgyártás és az építőipar indul újra, május 18-től a kereskedelem, júniustól a vendéglátás. A kijárási korlátozásokat lényegében május 18-ig nem enyhítik. Az oktatás szeptemberig szünetel. A miniszterelnök újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket ígért, valamint az elbocsátások befagyasztását július 18-ig.

Silvio Brusaferro, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője szerint Olaszország még nem került ki a járvány viharából, és ha a fertőzés ismét erősödik, újabb korlátozásokat kell bevezetni.

Az olasz lakosság az utcákra való visszatérésben reménykedett, a családi boltok az üzletek újranyitásában, az idegenforgalom nyári szezonra vonatkozó szabályainak bejelentésében. Mindezt a Conte-kormány a következő hetekre halasztotta. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke az Il Messaggero című napilapban Marshall-tervet szorgalmazott az olaszországi idegenforgalom talpraállítására, amely az olasz GDP 13 százalékát képviseli, és idén januártól már több mint hetven százalékos visszaeséssel számol.