Elfogynak a románok
Ha a román kormány most szeretné tömeges betelepítésekkel elrománosítani Erdélyt, alighanem bajban lenne. Évente ugyanis százezer fővel csökken Románia lakossága, és a trend egyelőre megfordíthatatlannak látszik. A jövő évi népszámlálással kapcsolatos előrejelzések borúsabbak, mint a rendszerváltás óta bármikor. Noha előfordulhat, hogy a jövőben bizonyos területeken nőni fog a magyarok százalékos aránya, a népességvesztés a magyarokat sem kerüli el.
A román Országos Statisztikai Hivatal szerint Románia egyike azon európai uniós országoknak, amelyik a legnagyobb arányú lakosságvesztést szenvedte el az eltelt évtizedben. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint 19 millióan éltek Romániában, amiből a lakosság 6,5 százaléka, 1,28 millió volt magyar. A jövőre esedékes népszámlálás kapcsán az Erdélystat által készített előrejelzés szerint az ország lakossága legföljebb már csak 18,3 milliót érheti el, ebből pedig mindössze 1,15 millió fő lehet a magyar, ami már csak 6,3 százalékot tesz ki.
Románia népességcsökkenésének egyik legfőbb ok a népmozgalmi veszteség, vagyis hogy a halálozások száma jelentősen felülmúlja a születésekét.
– A nyolcvanas években, szemben a romániai magyarokkal, a román lakosság természetes népmozgalmi nyereséget könyvelhetett el. Elsősorban annak következtében, hogy a múlt rendszert eléggé represszív népesedéspolitika jellemezte, ami az abortusztilalomra alapozva magasan tudta tartani a termékenységet – mondja Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezető kutatója.
A népesség egyszerű reprodukciójához szakemberek szerint a teljes termékenységi együttható (amely azt jelzi, hogy a nők a termékeny életszakaszuk során átlagban hány gyermeknek adnak életet) 2,1-es átlagára van szükség. Ez a nyolcvanas évek végén Romániában még meghaladta a 2,2-t, ám a rendszerváltást követő társadalmi sokk miatt hihetetlen gyorsasággal, egy évtized alatt 1,3-1,4-re süllyedt, és azóta is mélyen a reprodukcióhoz szükséges érték alatt van. A népességcsökkenés 1992-ben kezdődött, és bár a rendszerváltás után voltak olyan évek, amikor mérséklődött, attól kezdve átlagosan minden évben tetemes, nagyjából évi százezres népmozgalmi veszteség éri a lakosságot. Az elvándorlási kedvet csak növelte a 2008-as gazdasági világválság, majd az, hogy 2010-ben visszavágták a családi támogatásokat.
Fontos szót ejteni a halandósági tényezőkről is, amelyek kimondottan kedvezőtlenek Romániában. A születéskor várható élettartam a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben 75,6 volt, míg az EU-átlag 81,3. Kiss Tamás szerint e tekintetben nem beszélhetünk speciális, Romániára jellemző okokról, ezek a tendenciák az egész kelet-európai térségére jellemzők. Míg a hetvenes-nyolcvanas évektől Nyugat-Európában az életmódváltással, így a tömegsport megjelenésével, az étkezési, a dohányzással és az alkoholfogyasztással összefüggő szokások átalakulásával a születéskor várható élettartam látványosan nőtt, addig a kelet-európai országokban ez sokkal kisebb mértékben, illetve rétegfüggően történt meg. Mindehhez hozzáadódnak az egészségügyi rendszer fogyatékosságai is.
– A legtöbb európai országtól eltérően Romániában nincsen univerzális egészségügyi biztosítás, emellett pedig roppant alulfinanszírozott az egészségügy. Hosszúak a várólisták, sok esetben nincsen gyógyszer, vagy ha mégis, akkor a betegnek kell megvennie, és sokszor van, hogy a kompenzált gyógyszerek is elfogynak a hónap közepén – mondja a szakember.
Előrejelzések szerint a koronavírus okozta halálesetek miatt a halálozási trendek súlyosbodni fognak az elkövetkező években. A másik sarokpont az emigráció, amely még a kelet-európai országokhoz viszonyítva is óriási méreteket öltött. Míg 2011-ben az Eurostat adatai szerint 3 millió román állampolgár élt és dolgozott Nyugat Európában, addig 2019-re ez a szám már a 4 milliót is megközelítette, ma pedig egyes becslések 4 és 4,5 millió között jár. A nagymértékű elvándorlás elsősorban 2002-ben után kezdődött, amikor eltörölték a vízumkötelességet Romániával szemben, majd 2007 után, amikortól az EU-országok piaca lassacskán megnyílt a román munkavállalók előtt.
A 2000-es évek elején Olaszország és Spanyolország volt a fő cél, ugyanis ezek az országok nyitották ki kapuikat a román vendégmunkások előtt, és ezen kialakult migrációs hálózatok következtében jelenleg is jelentős – előbbiben egy-, utóbbiban félmillió – román él. Manapság viszont már Németország és Anglia is egyre vonzóbb. Kiss Tamás szerint a nyelvi hasonlóság a másik oka annak, hogy Olaszország vált kezdeti célországgá, ugyanis a román anyanyelvűek – és a románul tudó erdélyi magyarok is – hamar képesek megtanulni olaszul. A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején zajlott egy időszakos nagyarányú román vendégmunkás-bevándorlás Magyarországra is, ám ma már döntő többségben magyarok érkeznek hazánkba, vagy akik kötődnek a magyarokhoz, például vegyes házasságban élnek.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet négy évvel ezelőtti országos felmérése szerint Romániában körülbelül 1,3 millió cigány élhet, pedig a tíz évvel ezelőtti népszámlálás ennek még csak a felét mutatta ki. Kiss Tamás szerint ez nem feltétlenül a cigányság ilyen nagy arányú népességnövekedését jelzi, sokkal inkább a népszámlálás módszerének javulását.
– Ezek a számok nagy mértékben függenek attól, hogy ki írja össze a roma telepeken élők nemzetiségét. Ha egy roma aktivista megy oda, akkor cigányokat, ha egy székely tanító néni, akkor magyarokat fog találni. Ez nem egy stabil és kontextusokon átívelő identitásstruktúra, mint az erdélyi magyarok esetében.
Az azonban látható, hogy amíg a román termékenységi ráta a korábban említett 1,2-1,4, addig összességében a romák körében ez az arány a hármat is eléri, tehát a duplája az össznépességének. Problémás, hogy a magyar gyakorlattól eltérően Romániában nincsen lehetőség a többes kötődés megjelölésére, ami ideális lenne a magyar anyanyelvű romák és a vegyes házasságban élők esetében.
Az erdélyi magyarokat sem kerülik el ezek a problémák, sőt még súlyosbítja is őket a szórványvidékeket érintő asszimilációs veszteség.
– Ha a romániai átlaghoz hasonlítjuk a magyarok demográfiai tendenciáit, akkor azt látjuk, hogy a természetes népmozgalmi veszteség nagyobb, de nem azért, mert alacsonyabb a gyermekvállalási kedv vagy a várható élettartam, hanem mert kedvezőtlenebb a korstruktúra. Már korábban, a nyolcvanas-kilencvenes években alacsonyabb volt a termékenység és nagyobb az elvándorlás, emiatt mára elöregedett a magyar népesség – mondja Kiss Tamás.
A szakember hozzáteszi, hogy az utóbbi évtizedekben a magyarok elvándorlása nem felülreprezentált a románokéhoz képest. Ugyanúgy a magyarok is elvándorolnak, de az országos átlagnál nem nagyobb mértékben. A románok elvándorlása és a népmozgalmi veszteségek egyik következménye pedig az lehet, hogy hosszú távon egyes régiókban vagy településeken nőhet a magyarok részaránya.
– Ilyen térségek voltak már 2011-ben is Székelyföldön, sőt a Partiumban is, tehát a Nagyváradtól északra levő részeken. Például Hargita megyében is növekedett a magyarok aránya, elsősorban azért, mert Balánbányáról, ami egy román többségű kisváros, sokan vándoroltak el románok; vagy pedig Kovászna megyében, ahol Sepsiszentgyörgyön csökkent a románok aránya és száma – mondja Kiss Tamás.
Az Erdélystat előrejelzése szerint a magyar anyanyelvűek száma 2031-re 1,074 millióra csökken, ami azonban nem jelent feltétlenül aránybeli visszaesést. A korszerkezet azonban kedvezőtlen irányban változik: miközben a 65 év felettiek száma növekszik, a 19 alattiaké, illetve a 20–64 közöttieké jelentősen csökken. Ám ez nem csak a magyarokat érinti. Mivel a kivándorló munkavállalók többsége fiatal felnőtt, ezért a romániai lakosság fokozatosan elöregedik.
Az ENSZ egyik előrejelzése 2050-re 14,5 milliós lakosságot jósolt Romániának, amennyiben nem változik a népességet befolyásoló főbb mutatók alakulása. Így tehát a politikai vezetés térfelén pattog a labda, hogy mielőbb választ adjon a szakképzett munkaerő és a konzekvens, átgondolt családpolitika hiányára.