A SCMP tudósítása szerint a rendőrök paprikaspray-vel oszlatták a felgyülemlett tömeget, illetve civil ruhás rendőrök a földre kényszerítettek néhány demonstrálót. A gumibottal fenyegetőző rendőrök közül néhányat pedig a tüntetők vizes palackokkal dobálták meg.

Hirdetés

A tiltakozók közül egyesek a tavaly megkezdődött tüntetéshullám egyik legnépszerűbb szlogenjévé vált „Szabadítsd fel Hongkongot, korunk forradalma” jelmondatot skandálták, ami a pekingi központi kormányzat által júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény megsértésének minősül. A közelben lévő rendőrök ezért figyelmeztetésül lila zászlót lobogtattak, jelezve, hogy az akcióban résztvevőket őrizetbe vehetik.

A demonstrációt anonim aktivisták interneten terjesztett felhíváson keresztül szervezték. Céljuk az volt, hogy mintegy 50 ezer embert csábítsanak az utcákra.

A SCMP egy olyan esetről számolt be, amelyben egy nőt, aki Hongkong függetlenségét sürgető jelszavakat hirdetett, a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. További 87 embert vettek őrizetbe engedély nélküli gyülekezésben való részvétel, míg hármat a közterület nem rendeltetésszerű használatának, a rendőrök munkavégzésének akadályoztatásának, valamint rendőrök bántalmazásának gyanúja miatt. Emellett huszonkét embert a koronavírus-járvány kapcsán érvényben lévő távolságtartás szabályainak megsértése miatt bírságoltak meg.

Korábban írtuk

Hongkongban vasárnap tartották volna a törvényhozói tanácsi választásokat, ám a kormányzat a járványra hivatkozva egy évvel későbbre halasztotta a választások megrendezését. Ellenzéki politikusok és aktivisták azonban a döntést politikai lépésnek tartják, a hongkongi ellenzék ugyanis a tavalyi körzeti választások eredménye alapján arra számított, hogy 70 százalékos többséget érhet el a választásokon.