Gyorsított eljárással elítélték és kiutasították Olaszországból azt a 24 éves török férfit, akit vasárnap a velencei vasútállomáson vettek őrizetbe, mert egy konyhai bárd volt nála. 

Fotó: ShutterStock.com



A fiatalembert egy év és nyolc hónapi börtönbüntetésre és az országból való kitoloncolásra ítélték. A magát török és német állampolgárnak valló férfinál egy lejárt németországi tartózkodási engedély, valamint egy hamis török személyi igazolvány volt. 
    
A férfira a velencei Santa Lucia központi pályaudvaron figyelt fel a rendőrség, mert vasárnap hajnalban az egyik peronon a földre borulva imádkozott. Ellenőrzése során egy konyhai bárdot és élesre csiszolt utcai kockaköveket találtak nála. Elmondása szerint ezek az eszközök állatáldozathoz kellettek neki. A vasúti rendőrök szerint „zavart elmeállapotú”  fiatalember öt török honfitársával volt, de őket szabadon engedték. Állítólag mindannyian tanulmányi úton tartózkodnak Olaszországban.
    
Pénteken Velencében egy 33 éves szíriai férfit vettek őrizetbe, mert a magyar hatóságok európai körözési parancsot adtak ki ellene. Az embercsempészéssel vádolt férfi tavaly nyáron egy csoport szíriait igyekezett Magyarországon keresztül Németországba szállítani. Hónapok óta a Velencével szomszédos Mestrében élt. 
    
Az északkelet-olaszországi Velencében kiemelt a biztonsági készültség amiatt is, hogy programsorozattal most ünneplik a város egykori zsidó negyedének ötszáz éves fennállását. 

(Forrás: MTI, fotó: ShutterStock)