Fotó: MTI/Kiss Gábor
Marosvásárhely, 2021. január 27. Munkások dolgoznak a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium fõépületének felújításán 2021. január 27-én. Az Erdélyi Református Egyházkerület megkapta az építkezési engedélyt, így elkezdõdhetett az épület teljes felújítása. A tervek szerint a munkálatokat a 2022-2023-as tanév kezdetéig fejezik be.
Hirdetés

Az egyház képviselője, Ballai Zoltán gazdasági tanácsos szerdán azt kérte az épület felújítását végző fővállalkozótól és alvállalkozóitól, hogy a 2022-2023-as tanév kezdetéig fejezzék be a munkálatokat. A találkozón áttekintették a feladatokat, kitűzték a határidőket – közölte az EREK.

Ballai Zoltán az MTI kérdésére felidézte: a református egyházkerület 2007-ben kapta vissza először a volt református kollégium épületeit, de a korábbi városvezetés megtámadta a visszaszolgáltatási határozatot, és ezt két perben is meg kellett védeni. Így csak 2018-ban kezdődhetett az épületegyüttes egyes épületeinek a felújítása. Az ókollégium épületét 2020 szeptemberében sikerült átadni.

Az egyházkerületi tanácsos sajnálatosnak tartotta, hogy nem sikerült a felújítás egy részét abban az időszakban elvégezni, amíg a koronavírus-járvány miatt online oktatás folyt az intézményekben. Hozzátette: a 20. század első évtizedében épült műemléképületről van szó, hosszadalmas volt az engedélyek beszerzése.

Hozzátette: halaszthatatlan volt a főépület teljes felújítása, hiszen az osztálytermeket még mindig földgázüzemű csempekályhákkal fűtötték, és a meleg elillant a rossz nyílászárókon keresztül. Ballai Zoltán türelmet kért a tanulóktól és a szülői közösségtől azok miatt a nehézségek miatt, amelyek a felújítás idején várhatók.

Korábban írtuk

Az egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta: hat-hét évvel ezelőtt nyolcmillió euróra (2,88 milliárd forintra) becsülték a felújítás költségeit, most még nem látják a végösszeget. A költségek nagyobb részét a magyar állam fedezi, de az egyház a saját forrásaiból is besegít, és a felszerelés megvásárlásához az önkormányzat is segítséget ígért, igaz, ez még a választások előtt történt.

Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta: a főépületben és az elmúlt két évben már felújított melléképületekben a két intézmény mintegy 1400 diákja tanul, több mint száz tanár és iskolai alkalmazott dolgozik. Hozzátette: a főépület felújítása elsősorban a Bolyai Farkas Gimnáziumot érinti, hiszen a Református Kollégium osztályainak a többsége a már felújított épületekben működik.

„Ez akkora épület, hogy nem lehet teljesen kiköltözni belőle a felújítás idejére” – jelentette ki az igazgató. Hozzátette: a felújítás három szakaszban történik, úgy, hogy mindig az épület egyharmadát adják át a munkásoknak, a kétharmadában folytatódik az oktatás.

A Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar iskolája. Az intézmény felső tagozatán hét párhuzamos osztályban folyik az oktatás.