Hirdetés

A Radio France Internationale (RFI) bocsánatot kért az érintettektől és közönségétől is, amiért a prominens személyiségek halálhírét keltette. A rádió arra hivatkozott, hogy egy „technikai hiba” miatt kerültek ki a hírességekről szóló, előre megírt gyászjelentések.

A műsorszolgáltatók és médiumok gyakran készítik el előre a gyászjelentéseket, hogy amikor egy fontos személy meghal, azonnal publikálni tudják. Az RFI közleménye szerint a technikai malőrt az okozta, hogy a rádió egy másik tartalomkezelő rendszerbe helyezte át a honlapját. Mint írták, „körülbelül száz” gyászjelentést adtak ki véletlenül, és ezek nem csak a saját honlapjukon jelentek meg, hanem olyan partneroldalakon is, mint a Google vagy a Yahoo.

A rádió ígérte, hogy mindent elkövetnek a súlyos hiba kijavítására. A tévesen elhunytként bejelentett hírességek között szerepelt még Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hámenei ajatollah, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Raúl Castro kubai vezető is.

Korábban írtuk