Fotó: ShutterStock.com/A Kisel
Hirdetés

A második oltás után egy héttel kaphatják majd meg az izraeliek az egyelőre fél évre érvényes „zöld útlevelet”, vagy oltási könyvet, amelynek birtokában mentesülnek majd a karantén alól, ha vírushordozóval érintkeztek, vagy külföldről tértek vissza. Viszont továbbra is érvényben marad a maszkviselési és a 2 méteres távolságtartási kötelezettség, amíg az ország a koronavírus járvánnyal küzd.

A mobiltelefonon is felmutatható igazolás birtokában tesztelés nélkül lehet majd részt venni különböző kulturális- és sporteseményeken, és vizsgálják annak lehetőségét, hogy felmutatásával ellenőrzés nélkül be lehessen lépni a majd újra megnyíló konditermekbe és uszodákba, koncertekre, szállodákba, múzeumokba, kávéházakba és éttermekbe, valamint bevásárlóközpontokba.

Emellett a ynet szerint egy ideiglenes, 72 órára szóló engedélyen is gondolkodnak, amelyet azok kaphatnak meg három napra, akik nem oltatták be magukat, de a tesztjük negatív volt.

Az oltottak különleges igazolványa várhatóan csak februárban, a jogi akadályok leküzdése után készülhet el, mert a jogszakértők szerint sérti a jogegyenlőség elvét azokkal szemben, akik elvi vagy egészségi okokból nem részesülnek az oltásból, vagy 16 évnél fiatalabbak, akiknek beoltását egyelőre nem tervezik.

Korábban írtuk

Vasárnap újabb 700 ezer adag oltás érkezett a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyagból, amit Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Juli Edelstein egészségügyi miniszter személyesen fogadott a légikikötőben.

Izrael a 12-es kereskedelmei televízió értesülése szerint titkos egyezményt kötött a Pfizerrel, mely szerint cserébe az ezentúl heti rendszerességgel érkező szállítmányokért Jeruzsálem oltásokkal kapcsolatos adatokat szolgáltat az ország lakóinak orvosi adatait 30 évre visszamenőleg tartalmazó, a helyi egészségbiztosítóknál őrzött adatbázisokból.

Jelenleg a kapacitás napi 150 ezer adag beadása, de ezt szeretnék napi 200 ezerre emelni a gyors oltási kampányban, amely a tervek szerint március végéig a 16 évesnél idősebb lakosság számára hozzáférhetővé teszi a koronavírus elleni vakcinát.

Március 23-án parlamenti választásokat tartanak, és Benjámin Netanjahu, illetve pártja,a Likud elsősorban a sikeres oltási kampánnyal próbálja megszerezni az emberek szavazatait. Vasárnap megkezdték a pedagógusok oltását, és nekilátnak az 55-től 60 éves, majd azt követően az 50 év felettiek behívásának. A következő hetekben várhatóan lassulni fog az eddigi tempó, mert elkezdték újraoltani három hét elteltével a második dózissal az egyszer már oltottakat.

Nachman As koronabiztos szerint az idősek és a veszélyeztettek nagymértékű védettsége nyomán akár magasabb új fertőzési adatok mellett is meg lehet majd kezdeni a zárlat feloldását, mert hiába lesz sok új fertőzött, a veszélyeztetettek védelmével az oltások nyomán nem fog emelkedni a kórházban ápoltak, a súlyos betegek száma.

Vasárnap 92 ezer 967 teszt elvégzése alapján 6 706 új vírushordozót azonosítottak a 9,3 milliós Izraelben, ami a teszteltek 7,4 százalékát jelenti.

Március óta 494 ezer 338-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 69 ezer 861 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3671-en haltak meg. Jelenleg 1715 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1044-en súlyos állapotban vannak, 251 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.