Hirdetés

„A szélsőbaloldal mindenkit gyűlöl, beleértve saját magát is!” – írta aznap reggel egy Twitter-bejegyzésben.

Később úgy tűnt, hogy finomít mondandóján, és azt tette hozzá: „De nem vagyok nagy rajongója a szélsőjobbnak sem. Legyen inkább kevesebb gyűlölet és több szeretet”.

Követői nem hagyták szó nélkül a kiírásokat.

„A kevesebb gyűlölethez tartalmi moderációra van szükség. Egyszerűen ez van” – állította az egyik felhasználó, míg egy másik azt írta: „Nincs szélsőjobboldal. Bárki, aki csak egy kicsit is jobbra van a középtől, az a baloldal számára szélsőjobbnak számít”.

Korábban írtuk

Eközben a baloldali Twitter-profilok egymás után veszítik el követőiket, a konzervatív profilok pedig növekszenek annak hatására, a Tesla-vezér sikeres ajánlatot tett a közösségi médiaóriás megvásárlására.

A Twitter Slack kommunikációs rendszeréből kiszivárgott belső üzenetek arról tanúskodtak, hogy a Twitter-alkalmazottak körében totális pánik tört ki azután, hogy Musk bevásárolt.

Egy magát „nembináris, transznemű és többféle személyiségű emberként” azonosító alkalmazott azt írta: „Fizikailag fájdalmas végignézni, ahogy Elon a szólásszabadságról beszél”, az egyik vezető mérnök pedig azt állította, „Mindannyian a gyász öt szakaszán megyünk keresztül lépésről lépésre, és pattanásig feszültek az idegeink”.

Az ő rettegésük ellenére azonban egy friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak többsége pozitívan vélekedik arról, hogy az üzletember megvásárolta a mikroblog-óriást.

(forrás)