Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Tesla-vezér a Twitteren aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a bitcoin-bányászat és -tranzakciók miatt gyors ütemben nőni kezdett a fosszilis anyagok, különösen a szén felhasználása, ami a legkörnyezetszennyezőbb. A cég ezért úgy döntött, hogy felhagy a bitcoin elfogadásával.

Elon Musk bejelentésére zuhanni kezdtek a kriptodevizák jegyzései, így például a bitcoin árfolyama kora reggel 15 százalékos gyengüléssel, 48 ezer dolláron állt. Elemzők megjegyezték, hogy már a Tesla vezetőjének bejelentése előtt is eladási nyomás alatt álltak a kriptodevizák.

A Tesla márciusban tette lehetővé az autóvásárlást bitcoinért. Előzőleg, februárban a Tesla 1,5 milliárd dollártért vásárolt bitcoint.

Szakértők szerint a bitcoin karbonlábnyoma nagyjából Szingapúréval egyezik meg, az előállításához szükséges energiafogyasztás pedig annyi, mint Hollandiáé.

Korábban írtuk