Fotó: MTI/AP/DPA/Michael Reichel
Thomas Kemmerich, a Szabaddemokrata Párt, az FDP tartományi elnöke és frakcióvezetője (b) és Björn Höcke, az Alternatíva Németországnak, az AfD párt tartományi frakcióvezetője a türingiai parlament erfurti ülésén 2020. február 5-én.
Hirdetés

Az erfurti Landtagban a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakcióvezetője, Thomas Kemmerich került ki győztesen a kormányfőválasztásból. Az FDP-s politikus csak a választás utolsó, harmadik fordulóján indult, miután az első két forduló nem hozott döntést az ügyvezető miniszterelnök Bodo Ramelow, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kisebbségi kormányzásra készülő Baloldal (Die Linke) jelöltje és az AfD által támogatott független jelölt, Christoph Kindervater küzdelmében.

A Baloldal, az SPD és a Zöldek arra számítottak, hogy az utolsó fordulóban felsorakoznak jelöltjük mögött a CDU és az FDP képviselői, akik azonban nem akarták a hatalomba segíteni az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal politikusát. Ezért indult el Thomas Kemmerich, aki annak révén nyerte el a tiszstéget, hogy támogatták a CDU-s képviselők, és az AfD képviselői is, akik saját jelöltjük helyett rá szavaztak.

Megbocsáthatatlannak nevezte csütörtökön Angela Merkel német kancellár, hogy pártjának politikusai szerdán Türingiában együtt szavaztak az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt politikusaival, s kijelentette, hogy a szavazás eredményét meg kellene semmisíteni.

A Dél-Afrikában tartózkodó német kancellár egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy szörnyű nap volt a szerdai a demokrácia számára.

„Ez az eset menthetetlen, és a szavazás eredményét érvényteleníteni kellene” – jelentette ki Merkel. (MTI)

Thomas Kemmerich így országos meglepetésre a csupán 5 százalékos – a Landtagba bejutáshoz minimálisan szükséges – választói támogatottsággal rendelkező FDP színeiben tartományi miniszterelnök lett, a 90 tagú Landtagban 45 szavazatot kapott. Bodo Ramelow 44 szavazatot szerzett, Christoph Kindervater egyet sem, egy képviselő tartózkodott.

A váratlan fejleményt a CDU elnöksége telefonkonferencián elemezte. Egyhangúlag az új választások kiírása mellett foglaltak állást – ismertette a tanácskozás eredményét Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök, szövetségi védelmi miniszter Strasbourgban.

Az elnökség arról is határozott, hogy CDU-s politikus nem lehet tagja az AfD támogatásával megválasztott miniszterelnök kormányának – mondta. Aláhúzta, hogy nem lehetséges együttműködés a CDU és az AfD között, és a türingiai CDU-s képviselők a párt szövetségi vezetőségének javaslataival és követeléseivel ellentétesen jártak el a harmadik fordulóban.

Rámutatott, hogy az SPD és a Zöldek sem hajlandó részt venni egy olyan kormány munkájában, amelynek vezetőjét AfD-s szavaztokkal választottak meg. Thomas Kemmerich így csak „az AfD kegyelméből” maradhat miniszterelnök, és el kell döntenie, hogy akarja-e ezt. A CDU szerint az előrehozott választás a legjobb megoldás – hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Az elnökség tagjai között van Mike Mohring, a párt türingiai szervezetének vezetője is, aki az erfurti Landtag CDU-frakciója szóvivőjének közlése szerint a telefonkonferencián jelezte, nem ért egyet azzal, hogy előrehozott választást kell tartani. Így Annegret Kramp-Karrenbauer bejelentése az egyhangúlag kiformált elnökségi állásfoglalásról „nem korrekt” – fogalmazott Felix Voigt hírportálok beszámolói szerint.

Előzőleg Mike Mohring azzal indokolta a türingiai CDU-s képviselők döntését, hogy nem akarták elősegíteni a posztkommunista Baloldal kormányzásának folytatását, és az AfD jelöltjére sem akartak szavazni, Thomas Kemmerich személyében pedig a politikai közép jelöltjét támogatták, és nem felelősek azért, hogy mely további pártokból szavaznak még az általuk támogatott jelöltre.

A CDU szövetségi vezetősége és a türingiai pártszervezet közötti feszültséget jelzi Paul Ziemiak főtitkár berlini nyilatkozata is, amely szerint elfogadhatatlan, hogy CDU-s politikusok együtt szavaznak olyan „nácikkal”, mint Björn Höcke, az AfD türingiai Landtag-frakciójának vezetője.

Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU vezetője müncheni nyilatkozatában ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte és gátszakadásként értékelte a történteket. Mint mondta, az FDP kalandorpolitikát folytat, kiszolgáltatja magát az AfD-nek, és a CDU tekintélyét is súlyosan rombolja, hogy együtt szavazott az AfD-vel. Kiemelte, hogy a CSU semmiképpen nem bocsátkozna ilyen kalandokba szövetségi szinten, a leghatározottabban elutasítja az együttműködést az AfD-vel.

Hozzátette: az erfurti miniszterelnök-választás nem járult hozzá ahhoz, hogy kormányozható legyen Türingia, ezért „a legjobb és legőszintébb válasz az előrehozott választás”.

Christian Lindner, az FDP elnöke elutasította a bírálatokat. Kijelentette, hogy pártja nem tárgyal és nem működik együtt az AfD-vel. Felszólította a CDU, a SPD és a Zöldek türingiai szervezetét, hogy Thomas Kemmerich felkérésének eleget téve kezdjenek megbeszéléseket az FDP-vel a közös – kisebbségi – kormányzás lehetőségéről.

Hozzátette: szerinte is előrehozott választást kell tartani, ha a három párt nem hajlandó tárgyalni az FDP-vel.

Szerda este tüntetéseket tartottak számos türingiai városban és a tartományon kívül is több nagyvárosban, köztük Münchenben, Hamburgban és Lipcsében. A demonstrálók élesen bírálták a CDU-t és az FDP-t, amiért politikusaik együtt szavaztak az AfD képviselőivel az erfurti Landtagban.

Türingiában a Baloldal-SPD-Zöldek alkotta koalíció öt évi kormányzás után, a tavaly októberi Landtag-választáson veszítette el a többségét. A 16 német tartomány között Türingia volt az egyetlen, amelyben a Baloldal vezetésével működött kormány. A koalíciós pártok hosszú egyeztetés után abban állapodtak meg, hogy az új ciklusban megpróbálják kisebbségben folytatni a kormányzást. Ez a kísérlet fulladt kudarcvba a szerdai kormányfőválasztáson.