Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Szombatról vasárnapra 9205-ről 9362-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában. Predrag Kon járványügyi szakértő szerint a járvány első hulláma véget érni látszik, nyáron várhatóan egy nyugodtabb időszakra lehet számítani. Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a koronavírus ősszel és télen visszatér. Ezért továbbra is be kell tartani a közösségi távolságtartást, és a mindennapok részévé kell, hogy váljon a többszöri, alapos kézmosás és a fertőtlenítők használata.

Koszovóban egy nap alatt 813-ról tízzel, 823-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Április 11-én karantén alá helyezték a fővárost, Pristinát, az intézkedést vasárnaptól visszavonták, mert az alkotmánybíróság megállapította, hogy a kormány megsértette az alaptörvényt azzal, hogy korlátozta az állampolgárok mozgását. Így minden ilyen intézkedést visszavontak, a korábban kirótt pénzbüntetéseket pedig várhatóan visszafizetik. A város polgármestere továbbra is mindenkit elővigyázatosságra intett.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 1494-ről 1506-ra emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az államfő május 10. és 12. között akar tanácskozni a legnagyobb pártok vezetőivel az április 12-re tervezett, majd elhalasztott választás új időpontjáról. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) szerint azonban korai még erről beszélni, most a koronavírus-járványra kell koncentrálni. A kormányzó szociáldemokraták szerint viszont ez időhúzás lenne, és a jobboldal azért akarja tovább halasztani a voksolást, mert nincs felkészülve a megmérettetésre.

Korábban írtuk

Montenegróban három napja nem jeleztek új esetet, az igazolt fertőzöttek száma 322, de a betegségből 249-en már felgyógyultak. A kormánypártok azt javasolták, hogy a parlamenti képviselői fizetések egy részét az egészségügynek utalják át. A kezdeményezéssel mindenki egyetért, az ellenzék csak azt kifogásolja, hogy nem egyenlő arányban vonnák le a támogatást a képviselőktől. A javaslat szerint ugyanis a parlament munkáját bojkottáló ellenzéki politikusoktól több pénzt vennének el.

Bosznia-Hercegovinában vasárnapra 1781-ről 1839-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A hét végén újra kinyitottak a kisebb üzletek a nyugat-balkáni országban, ám szigorú elővigyázatossági intézkedések mellett működhetnek csak. A vásárlóknak fertőtleníteniük kell a kezüket és a lábbelijüket az előtt, hogy belépnek, feltétlenül be kell tartaniuk a kétméteres távolságot egymástól, és kizárólag maszkban léphetnek be az üzletbe.