Mintegy nyolcvan embert, többségében iskolás gyerekeket raboltak el hétfőn ismeretlenek az északnyugat-kameruni Bamenda városában – közölték helyi kormányzati és katonai források a Reuters hírügynökséggel.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az azonosítatlan fegyveresek által elraboltak között 11 és 17 év közötti diákok vannak, akárcsak a bamendai presbiteriánus középiskola igazgatója, egy tanár és egy sofőr is – közölte egy helyi kormányzati forrás az AFP francia hírügynökséggel.

A Reuters hírügynökség úgy értesült egy meg nem nevezett katonai forrástól, hogy az elrabolt embereket a vadonba hurcolták magukkal a támadók.

Egyelőre nem tudni, hogy kik állnak a hétfői emberrablás mögött.

Hírügynökségek megjegyzik, hogy az eset Kamerun angol nyelvű régiójában történt, ahol szakadár fegyveresek csoportjai küzdenek a kameruni biztonsági erőkkel egy független, angol nyelvű állam létrehozásáért Ambazónia néven.

A nyugat-afrikai ország angol anyanyelvű lakosai úgy érzik, hogy a kameruni társadalom peremére szorultak a francia nyelvű közösséggel szemben, régóta panaszkodnak arra, hogy másodrendű állampolgárként kezelik őket az országban és a kormány kevesebb támogatást tesz elérhetővé számukra.

A Paul Biya kameruni elnök francia nyelvű kormánya elleni tüntetések és a szakadár törekvések az után erősödtek fel, hogy a kormány tavaly leverte az angol nyelvű lakosok békés tüntetéseit a függetlenség mellett. Kamerun angol nyelvű, észak- és délnyugati területén azóta az erőszak fokozódása tapasztalható.