Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Akár el is tilthatják hivatásától a vancouveri ápolónőt, Amy Hammt, miután panasszal élt ellene egy önjelölt „társadalmi igazságszolgáltatási aktivista” gender-kritikus nézetei miatt, írja a The Pont Millenial. Amy Hamm feminista, és rendszeresen kiáll a nők jogaiért, és nem hisz abban, hogy a nem megváltoztatható.

Most azért került célkeresztbe, mert támogatott egy óriásplakátot, ami kiáll a Harry Potter-könyvek szerzője J. K. Rowling mellett, akit egyébként szintén transzfóbiával vádolnak.

Mint ismeretes, a Harry Potter-regények szerzője azzal vívta ki egyesek haragját tavaly, hogy egy egészségügyi egyenlőségről szóló cikkel kapcsolatban – amelyben „menstruáló emberekről” írtak – megjegyezte: „Biztos vagyok benne, hogy régen volt megfelelő kifejezés ezekre az emberekre”. Ironikusan egyértelműsítette: az „ilyen embereket” általában nőknek nevezik.

De Rowling kiállt egy állásából kirúgott nő mellett is, aki azt állította, hogy az emberek nem változtathatják meg a biológiai nemüket

Korábban írtuk

Az írónőt ezután számos támadás, sőt halálos fenyegetések érték. Sokan az írónő haláláról szóló, gyalázkodó kommentekkel árasztották el a Twittert, és népszerűvé vált a #RIPJKRowling (nyugodj békében, J.K. Rowling) hashtag is.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el az Origo oldalán.