Az 54 éves Kim Hong Bin vasárnap ért fel a 8047 méter magas Broad Peak hegycsúcsra Pakisztánban, ezzel ő lett a világ első fogyatékossággal élő embere, aki meghódította a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát.

Hirdetés

„Telefonhívást kaptam arról, hogy Kim Hong Bin eltűnt a csúcsról való leereszkedés közben. Hegymászó társai megpróbálták megmenteni őt, ám kísérletük sikertelen volt” – közölte Li In Dzsong, az Ázsiai Hegymászó Szövetség elnöke.

A Jonhap hírügynökség szerint a férfi mintegy 7900 méter magasan tűnt el, hétfő délelőtt küldött vészjelzést. A közelében lévő hegymászók siettek segítségére.

A Koreai Hegymászó Szövetség közölte, hogy vizsgálja a helyzetet.

Korábban írtuk

Kim Hong Bin mintegy 30 éve az alaszkai Denali hegy megmászása közben vesztette el mind a tíz kézujját fagyási sérülések következtében.

A világon ő a negyvennegyedik hegymászó, akinek sikerült megmásznia a 14 legmagasabb csúcsot.

Kim tavalyra tervezte a Broad Peak meghódítását, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a próbálkozását.

A világ 14 nyolcezer méter feletti hegye között van a Mount Everest mellett a Nepálban lévő Sisapagma, az Annapurna, a Dhaulagiri, a Kancsendzönga, a Lhoce és a Makalu, továbbá a Pakisztánban lévő Nangaparbat, a Gasherbrum I-II., a K2 és a Broad Peak, a Cso-Oju, a Manaszlu.

Érdekesség, hogy a világ 14 nyolcezer méter feletti hegyét szintén egy dél-koreai hegymászó, Kim Csang Ho mászta meg először az addig ismert legrövidebb idő, 7 év, 10 hónap és 6 nap alatt – oxigénpalack segítsége nélkül 2005 és 2013 között. 2019-ban azonban Nirmal Purdzsa nepáli hegymászó megdöntötte ezt a rekordot.