Két ember kivételével eltűnt szállásáról valamennyi menedékkérő, akikre a német-lengyel határ térségében bukkantak rá a hétvégén egy kamionban – jelentették német hírportálok.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Brandenburg tartományi Eisenhüttenstadtban működő befogadóközpontban az 50 ember közül csak egy férfi és egy felnőtt kísérő nélküli fiatalkorú maradt. A többiek valószínűleg továbbutaztak az egykori NDK területéről az ország nyugati részére, rokonokhoz, ismerősökhöz.
    
A csoportra szombaton bukkantak rá egy kamion rakodóterében a lengyel határtól Berlin felé vezető autópályán egy rutinellenőrzésen. Az illegális határátlépők irakinak mondták magukat, papírjaik nem voltak. Ellenőrzésük révén kiderült, hogy többségüket már regisztrálták menedékkérőként Bulgáriában vagy Romániában.
    
A teherautó 46 éves török vezetőjét és egy romániai menekültstátusszal rendelkező szíriai állampolgárt előzetes letartóztatásba helyeztek, és eljárást indítottak iparszerűen, bűnszövetkezetben végzett embercsempészet gyanújával.
    
Ez az eset is azt mutatja, hogy élénkül az embercsempészet a lengyel határ vidékén, a szombati már a hetedik kamion az idén, amelyben határsértőkre bukkantak a német rendőrök – emelte ki beszámolójában a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság. Hozzátették, hogy az embercsempészek sikeres akcióinak száma igen magas lehet, tekintve, hogy csúcsidőben napi 16 ezer kamion kel át a német-lengyel határon. 
    
Az utóbbi években az embercsempészet súlypontja az ország délkeleti részén, a bajor-osztrák határ térségében volt. Azonban szakértők szerint a balkáni migrációs útvonal lezárásának hatására új útvonalak alakulhatnak ki, amelyek Bulgáriából és Romániából indulnak és Lengyelország felől érik el Németországot. 
    
Erről beszélt Karl-Heinz Schröter brandenburgi belügyminiszter is hétfői tájékoztatóján, aláhúzva, hogy az embercsempészek új útvonalakat keresnek, ezért a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrségnek szigorítania kell a német-lengyel határ ellenőrzését.

(MTI)