Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Szlovéniában idén 180 embercsempészt tartóztattak le a hatóságok, amiért illegálisan próbáltak meg migránsokat Horvátországból Szlovéniába szállítani – mondta a Delo szlovén napilapban pénteken megjelent interjújában a szlovén rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Tomaz Persolja kiemelte, hogy az embercsempészek mindössze egyharmada szlovén állampolgár, a többi külföldi, sok esetben olyan migráns, aki már kapott menekültstátuszt valamelyik nyugat-európai országban, mint Olaszország, Németország vagy Franciaország. 

Az embercsempészek a migránsoktól 300 eurót vagy annál is többet elkérnek fejenként, hogy Horvátországból Szlovéniába juttassák őket – mondta a rendőrtiszt, majd hozzátette: meg kell azonban különböztetni azokat, akik szervezik az embercsempészetet azoktól, akik végzik, utóbbiakat általában a terepen elkapja a rendőrség. 

Mint mondta, az elmúlt néhány évben kisebb csoportokat jutottak át a határon illegálisan, helyi vezetők nélkül, mert erre lehetőséget nyújt számukra a technológia, azaz az okostelefonok, amelyek segítségével pontos, berajzolt útvonalakon mozoghatnak. 

A legtöbb embercsempészt idén Koper körzetében fogták el a hatóságok, ez a legrövidebb útvonal, amely a Balkánról Olaszországba vezet – hangsúlyozta. 

Csaknem harminc „sofőrt” a szlovén-horvát határon, Novo Mesto területén tartóztattak le. Ezen az útvonalon Bosznia-Hercegovinából Károlyváros (Karlovac) megye érintésével vezet az út Szlovéniába, a Kolpa folyón keresztül – húzta alá.

Szlovéniában szervezett embercsempészetért legfeljebb 8 évig terjedő börtönbüntetés és pénzbírság szabható ki.