Fotó: MTI/EPA/Will Oliver
Hatalmas hullámok csapódnak egy világítótoronyra a dél-angliai Newhavenben 2020. február 10-én. A Nyugat- és Észak-Európa egy részén végigvonuló Ciara vihar különösen nagy erővel csapott le Nagy-Britanniára.
Hirdetés

A Lengyelország felett is tomboló miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott – közölte a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).

A lengyel közszolgálati hírtelevízió közölte: a Bukowina Tatrzanska hegyi síközpontban négy emberre ráborult egy síkölcsönző viharos szél által letépett tetőzete. A balesetben ketten – egy nő és egy kislány – meghaltak, egy sérült asszonyt kórházba vittek, egy férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

Vasárnaptól hétfő hajnalig 1100 alkalommal riasztották a tűzoltókat, akik mindenekelőtt kidőlt fákat, leszakadt faágakat távolítottak el. Úttesten fekvő fák miatt két gépkocsivezető megsérült.

Több közúton a vihar fennakadásokat okozott. A Swinoujscie balti-tengeri kikötőből nem indítottak kompokat, a lengyelországi repülőterek pedig az Európában fennálló időjárási viszonyok miatt több nemzetközi járatot is töröltek.

A vihar negyven épületet rongált meg, ezen belül 28 lakóházat. A dél-lengyelországi Kujawy faluban a leszakadt áramvezeték egy gazdasági épületre esett rá, s az áramütés miatt elpusztult 16 tehén.

Az országos meteorológiai szolgálat már vasárnap másodfokú viharriasztást adott ki szinte az egész ország területére. Két dél-lengyelországi vajdaságban – a nyugaton fekvő Alsó-sziléziaiban, valamint a Kárpátaljaiban – harmadfokú, akár katasztrófajellegű jelenségekre is figyelmeztető riasztás érvényes.

Közlekedési fennakadásokat és károkat okozott Németországban is a viharfront, amely hétfő reggel érkezett Bajorország tartomány térségébe, ahol több tízezer háztartás áram nélkül maradt és sokhelyütt megbénult a közlekedés.

A müncheni nemzetközi repülőtér forgalmát határozatlan időre leállították, az 1050 hétfői járatból több mint 420 járatot töröltek.

Münchenben és számos további városban korlátozásokkal működik a közösségi közlekedés. A fennakadások és a vihar jelentette veszélyek miatt tanítási szünetet rendeltek el a bajorországi iskolákban.

A vihar kicsavart fákat, megrongált tetőszerkezeteket, leszakított elektromos vezetékeket. A vezetékhálózatban keletkezett károk miatt 50 ezer háztartásban nincs áram Bajorországban.

Bajorország mellett számos további tartományban is akadozik a vasúti, a közúti és a légi közlekedés. Észak-Rajna-Vesztfália két legnagyobb repülőterén, a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren például 150 járatot töröltek. A Deutsche Bahn vasúttársaság leállította távolsági járatait.

A kidőlő fák, lehulló tetőcserepek sérüléseket is okoztak, legalább két embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. Azonban a vihar a vártnál kisebb anyagi károkat okozott.

Egy ember meghalt, több mint egy tucatnyi megsérült, míg mintegy 280 ezer háztartás áram nélkül maradt Csehországban az országon átvonuló és kiadós esővel kísért szélvihar következtében. Az áldozat egy balesetben halt meg a nyugat-csehországi Sokolov város közelében, vele egy kocsiban utazó másik személy, egy nő súlyos sérüléseket szenvedett és kórházban ápolják.

A heves szélviharnak eddig legalább 14 sérültje van, és komoly anyagi károk keletkeztek.

Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.

Országszerte mintegy 280 ezer háztartás volt áram nélkül.

A széllökések sebessége helyenként meghaladta az óránkénti száz kilométert. A cseh-lengyel határon fekvő Óriáshegység (Krkonose) legmagasabb, Snezka nevű hegycsúcsán pedig rekordnak számító 180 kilométer/óra szélsebességet mértek.

A Cseh Hidrometeorológiai Intézet országszerte a legmagasabb fokú készültséget rendelte el.

Észak-Európában is fennakadásokat okozott a viharos időjárás a légi és vasúti közlekedésben. Svédországban Svenljunga községben egy tavon vasárnap felborult egy csónak két horgásszal, az egyiküket megtalálták holtan, társát még keresik.

Norvégiában és Svédországban több légi járatot is töröltek, számos hajó- és vonatjárat nem közlekedik.

Svájcban egy ember vesztette életét egy közúti balesetben, amelyet a Fribourg kanton rendőrsége szerint az orkáneerejű szél idézhetett elő. Egy 35 éves férfi autójának utánfutója a szembejövő sávba sodródott, ahol egy 36 éves férfi járművével nekihajtott. A 36 éves sofőr életét vesztette a karambolban.