A döntés azt mutatja, hogy a rendőri erő tiszteletben tartja a bíróság döntését, és nem tekinti magát a törvény fölött állónak – fogalmazott közleményében Franco Gabrielli rendőrfőnök.

Hirdetés

A római rendőrség 2013-ban letartóztatta Alma Salabajevát, miután nem sikerült megtalálnia annak férjét, az akkor szökésben lévő Muhtar Abilazovot. A nőt 48 órán belül visszareptették a kazah fővárosba, Nur-Szultanba (akkori nevén Asztanába) 6 éves lányával együtt.

Egy perugiai bíróság szerdán öt év börtönbüntetésre ítélte Renato Cortesét és Maurizio Improtát az ügyben való érintettségük miatt. Cortese az eset idején a rendőrség gyors reagálású egységének, Improta pedig a bevándorlási ügyekkel foglalkozó osztálynak a vezetője volt. Cortese azóta a palermói rendőrség, Improta pedig a vasúti rendőrség vezetője lett. Rajtuk kívül további négy rendőrt ítéltek el emberrablás vádjával. Az elítéltek fellebbezhetnek.

A Salabajeva-ügy különösen kínosnak számított az olasz hatságok számára, tekintve, hogy a nőt úgy adták át kazah diplomatáknak, hogy nem biztosították neki a jogot arra, hogy fellebbezhessen a kitoloncolás ellen vagy menedékkérelemért folyamodhasson. Az olasz kormány később nyomást gyakorolt Kazahsztánra annak érdekében, hogy feloldja a Salabajevára és lányára vonatkozó utazási tilalmat. A nő 2013 decemberében visszatért lányával Olaszországba, jelenleg Rómában élnek, míg férje Franciaországban, ahol politikai menedékjogot kapott. Abilazov az első kazah elnök, Nurszultan Nazarbajev heves bírálója.

Korábban írtuk