„Georgia nagyon erős nyomásoknak van kitéve, és nyugtalanító folyamatokon megy keresztül” – mondta a francia elnök Rishi Sunak brit miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban. Azt is jelezte, szeretné, ha Georgiában visszatérne a nyugalom, és „a regionális feszültségeket illetően az ország megnyugvást” találna.

Hirdetés

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken úgy vélte, hogy a Tbilisziben zajló események nagyon emlékeztetnek a 2014-es kijevi fordulatra. Szerinte mindkét esetben kívülről vezényelték az események menetét. Párhuzamot vont a megdöntött ukrán elnök, Viktor Janukovics és a jelenlegi tbiliszi kormány gazdaságpolitikája között. Hangoztatta azt is, hogy az időközben visszavont törvénytervezet „elhalványul ahhoz képest, ahogyan a nonprofit szervezeteket szabályozzák az Egyesült Államokban, Franciaországban, Indiában, Izraelben.

”Azt gondolom, hogy van egy tendencia, amely nem új, amely minden tömegmegmozdulást kívülről irányított manipulációnak akar beállítani. Mert a mély meggyőződése az, hogy alapvetően nem létezik közvélemény, sem pedig szabad emberek„ – fogalmazott a francia elnök. ”Nekünk régi demokráciaként viszont jogunk van ennek az ellentétét gondolni„ – tette hozzá,

Emmanuel Macron és Rishi Sunak egyaránt megerősítette a kétoldalú találkozójukat követő sajtótájékoztatón, hogy Ukrajna katonai győzelmét szeretnék az Oroszországgal való konfliktusban.

Korábban írtuk

”A mi szándékunk Ukrajna segítsége az ellenállásban, és az ellentámadások véghezvitelében. A prioritás jelenleg katonai jellegű„ – mondta a francia elnök.

”Azt szeretnénk, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút, és ebben teljesen egységesek vagyunk„ – jelezte a brit miniszterelnök.