Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: lev radin
Hirdetés

Kisida Fumio japán miniszterelnök a „nukleáris fegyverek nélküli világ megvalósítását” tette a csúcstalálkozó fő témájává, és G7-es partnereivel együtt pénteken felkeresték a hirosimai Béke Emlékmúzeumot, ahol találkoztak a második világháború végnapjaiban végrehajtott amerikai atombomba-támadás egyik túlélőjével.

A G7-ek tagja három nukleáris fegyverekkel rendelkező ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország -, valamint Kanada, Németország, Olaszország és Japán, amelyek nukleáris védőernyő alatt állnak.

Bár Guterres elismerte a G7-országcsoport és Kína közötti különbségeket az emberi jogok és más kérdések tekintetében, ugyanakkor „aktív párbeszédre és együttműködésre” szólította fel a feleket az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés terén.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy elkerüljük a világ kettéosztását, és nagyon fontos, hogy hidakat teremtsünk a komoly tárgyalásokhoz” – mondta.

Korábban írtuk

A főtitkár üdvözölte az atomtámadások túlélőinek bátorságát, és hangsúlyozta: korábbi hirosimai látogatásai során „mélyen meghatotta ellenálló képességük, bátorságuk és hangjuk”.

„A világon mindenkinek úgy kell tekintenie rájuk, mint alapvető indokra, hogy a nukleáris leszerelést prioritásként kezeljük” – mondta.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Guterres megjegyezte: úgy érzi, hogy még nincs a láthatáron a béke. Hozzáfűzte: továbbra is mindent meg kell tenni a háború hatásainak minimalizálásáért.