Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A szakértő Belgiumot és Nagy-Britanniát említette, ahol magas szintű a készültség. Ugyanakkor megjegyezte: az Európai Unió rendőrsége, az EUROPOL jelentése szerint a korábban valamely terrorszervezethez csatlakozott, Európába visszatérő harcosok nem követtek el merényletet. A legtöbb terrorcselekményt „hazai neveltetésű” merénylők követték el.

Kis-Benedek József elmondta, hogy az EUROPOL 2006 óta ad ki évente jelentést az előző esztendőben történt terrortámadásokról. Európában öt típusú merényletről írnak részletesen. Ezek: dzsihadista, nacionalista (ebből van a legtöbb), jobb-, illetve baloldali indíttatású, és „tematikus”.

A jelentésből kitűnik, hogy tömegpusztító fegyverek felhasználására vonatkozóan történtek kísérletek az Európai Unióban (Németországban, Franciaországban, Olaszországban).

A jelentés szerint 2018-ban 129 merénylet történt, míg előző évben 217. Ez csökkenő tendencia, de kérdés, meddig tart – közölte.