Fotó: MTI/EPA/KEYSTONE/Martial Trezzini
Hirdetés

„Mint orvost, de egyben mint anyát és elnököt megdöbbent, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek a földön kell aludniuk, és olyan intézményekben, amelyek zsúfolásig vannak, anélkül, hogy számukra megfelelő módon orvosi ellátáshoz vagy élelmiszerhez juthatnának, és szörnyű higiéniai körülmények között” – fogalmazott Bachelet egy, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHCHR) által Genfben kiadott nyilatkozatban.

Az OHCHR mexikói és közép-amerikai irodái szintén az Egyesült Államok felé tartó migránsok és menekültek elleni emberi jogsértés számos esetét jegyezték fel. A feltárt visszaélések között szerepel túlzott erőszak alkalmazása, önkényes letartóztatások, családok szétválasztása, az alapvető szolgáltatások megtagadás, valamint erőszakos visszatelepítések és kitoloncolások.

Bachelet úgy vélekedett: különösen a gyerekeket nem lenne szabad soha fogva tartani vagy elszakítani családjuktól migrációs státuszuk alapján. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa ezzel kapcsolatban sürgette az amerikai hatóságokat: találjanak olyan alternatívákat, amelyek kerülik a gyerekek bezárását.