Hirdetés

A képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, az unió végrehajtó szervét, hogy a nemi alapú erőszakot új bűncselekményi kategóriaként fogadja el az uniós jogban, mivel ez a besorolás megteremtené a jogi alapot, egy áldozatközpontú uniós irányelv számára.

Az EP szerint az irányelvnek, többek között a nemek közötti egyenlőség szempontját figyelembe vevő oktatási programokat, a nemi alapú erőszak valamennyi formája elleni küzdelemre irányuló intézkedéseket kell tartalmaznia.

A képviselők többsége szerint meg kell továbbá erősíteni a tagállamok azon kötelezettségét, hogy a nemi alapú erőszak esetén a gyermekek feletti felügyeleti és láthatási jogok kellő figyelmet kapjanak.

Az unió törvényhozó testülete továbbá úgy véli, hogy a nők és lányok ellen irányuló erőszak legszélsőségesebb formája a gyilkosság, és kiemeli: a nők megfosztása a biztonságos és legális terhességmegszakítástól szintén a nemi alapú erőszak egyik változata.

Korábban írtuk

A jelentés emellett leszögezi, hogy nem csak nők, hanem LMBTIQ-emberek is áldozatul eshetnek nemi alapú erőszaknak.

Szerdai évértékelő beszédében az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az EP-ben ígéretet tett arra, hogy az év végéig törvényjavaslatot terjeszt be a nők ellen elkövetett erőszak ellen. A javaslat az internetre és a valós világot egyaránt lefedi, és a megelőzésre, a védelemre és a hatékony bűnüldözésre is kiterjed majd.

Az uniós adatok szerint a nők harmada már tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot. Az EU-ban hetente mintegy ötven nő veszti életét családon belüli erőszak következtében, és a nők 75 százaléka már átélt szexuális zaklatást a munkahelyén.

Hidvéghi Balázs és Járóka Lívia fideszes EP képviselők szerint az EP célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy „kötelezővé tegye annak az abszurd elképzelésnek az elfogadását, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek”.

A politikusok az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményükben kiemelték: „különösen elszomorító, hogy a az EP baloldali többsége a nők elleni erőszak témája mögé bújva akarja véghezvinni az ideológiailag motivált akciót.”

Hidvéghi Balázs úgy véli, a jelentés a „nemi alapú erőszak” homályos fogalmán keresztül a genderideológiát akarja becsempészni a kötelező uniós szabályok közé.

„A szöveg szélsőbaloldali és zöld jelentéstevői lényegében azt kérik az Európai Bizottságtól, amit számos tagállam az Isztambuli Egyezmény kapcsán már elutasított. Ez pedig annak a felfogásnak a kötelezővé tétele egy jogi eljáráson keresztül, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, és nem a biológiai sajátosságok különböztetik meg a két nemet egymástól” – hangsúlyozta a képviselő

 Járóka Lívia, az Európai Parlament fideszes alelnöke kiemelte: teljesen elfogadhatatlan, hogy a nők és a gyermekek védelme mögé bújnak, miközben saját ideológiai céljaikat akarják elérni. „Európában a mi büntetőtörvénykönyvünk az egyik legszigorúbb és kiemelten védi a nőket, gyerekeket. Emellett mindent megteszünk, hogy az elmúlt években Magyarországon kiépített megelőzési, áldozatsegítési és áldozatvédelmi hálózat kiemelkedő minőségű legyen”- tette hozzá Járóka.