A képviselőtestület szerint az európai uniós tagállamoknak 2022 végéig el kellene fogadniuk a határozatot, amely engedélyezi e két tagállam csatlakozását, egyebek között amiatt is, mert Románia és Bulgária kizárása a schengeni térségből hátrányos megkülönböztetést jelent, és a belső piac működésére is negatívan hat.

Hirdetés

A strasbourgi plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásban a képviselők bírálták az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanácsot, amely még mindig nem hozott döntést Románia és Bulgária csatlakozásáról, „annak ellenére, hogy a két ország már rég teljesítette az előírt csatlakozási feltételeket. A belső határellenőrzés fenntartása (…) negatív hatással van az ingázó munkavállalókra és az állampolgárokra. Az export és az import lassítását, illetve a teherkikötők áruforgalmának akadályoztatását az egységes piac is megsínyli” – hívták fel a figyelmet a képviselők.

Az EP-képviselők már több ízben szorgalmazták Bulgária és Románia teljes jogú schengeni tagságát, így a témában 2018-ban született állásfoglalásban, a koronavírus-járvány kapcsán a schengeni övezet helyzetéről szóló 2020-as állásfoglalásban, valamint egy tavalyi jelentésben is.

A schengeni övezethez való csatlakozásról a Tanács egyhangú döntéssel határoz. A Tanács soros cseh elnöksége jelezte, hogy még az év vége előtt vitát rendeznek a témáról.

Korábban írtuk