Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimitrisz Toszidisz
Hirdetés

Erdogan a török kormánypárt parlamenti frakcióülésén videófelvételeket és fényképeket mutatott be a török-görög határon zajló eseményekből, majd úgy fogalmazott: „semmi különbség aközött, amit a nácik csináltak, és ezen, a görög határon készült képsorok között”. Hozzátette: „amit a nácik csináltak a táborokban, látjátok, azt tették a görögök is a Nyugat nevében, a Nyugat fizetett légiósaiként” – hangoztatta a török államfő.

Erdogan azt is leszögezte, hogy mindaddig nyitva marad Törökország nyugati szárazföldi határa, ameddig az Európai Unió nem teljesíti összes korábbi vállalását, beleértve a török állampolgárok schengeni vízummentességét, az uniós csatlakozási folyamat további fejezeteinek megnyitását, a vámunió frissítését és a pénzügyi támogatást. A török elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európába tartó migránshullám az időjárás javulásával már nem csak Görögországra fog korlátozódni, hanem kiterjed a Földközi-tenger térségének egészére.

A török vezetés február végén jelentette be, hogy már nem tartja vissza az Európába vágyó migránsokat, holott a Brüsszel és Ankara közötti 2016-os megállapodás ezt rögzítette. A döntés nyomán tízezrek keltek útra Kis-Ázsia belsejéből Európa irányába és torlódtak fel a török-görög szárazföldi határon, mivel Athén elrendelte a határ szigorú védelmét. Az unió tagállamai teljes szolidaritásukról biztosították a görög hatóságokat.

Erdogan szerint az elmúlt csaknem két hétben körülbelül 150 ezer migráns érkezett a török-görög szárazföldi határhoz. A török elnök azt is mondta, hogy eddig négy migráns vesztette életét az atrocitásokban, a török hatóságok pedig közel 1000 sebesült migránsnak nyújtottak elsősegélyt.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán az Ankara közelében található Kizilcahamam városban arról beszélt, hogy Európát elnézve szánalmat érez. Kiemelte: utálja azokat a törököket, akik bizalmat táplálnak Európa iránt. „Európa megbukott emberiességből” – húzta alá Soylu. A török belügyminiszter úgy vélte, hogy Európa gazdasága is egyre csak hanyatlik, és nincs esélye arra, hogy összeszedje magát.

Erdogan szerdai felszólalásában a szíriai Idlíb tartomány helyzetével kapcsolatban rámutatott: a múlt csütörtökön Moszkvában kötött tűzszüneti megállapodás ellenére a damaszkuszi kormányerők „elkezdték megsérteni” a fegyvernyugvást. A török elnök arra kérte a szíriai rezsimmel szövetséges Oroszországot, hogy tegyen intézkedéseket az ügyben. „Ha a velünk szemben álló felek nem tartják be a szavukat, nem vonakodunk a korábbinál keményebben fellépni ellenük” – jelezte.

Erdogan már múlt csütörtökön leszögezte: országa hadserege fenntartja magának a jogot, hogy válaszoljon minden katonai támadásra, amely a damaszkuszi kormányerők részéről éri.

Ankara az úgynevezett mérsékelt felkelők oldalán áll a szíriai polgárháborúban, míg a damaszkuszi vezetéshez hű erőket Moszkva és Teherán támogatja.