Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda/Murat Kula
Hirdetés

Recep Tayyip Erdogan emlékeztetett: miután országa hadserege február 27-én 36 katonát vesztett Szíriában, az ankarai vezetés elrendelte a nyugati határok megnyitását az Európába vágyó menekültek előtt.

Erdogan leszögezte, hogy Ankara döntése megfelel a nemzetközi jognak.

„Minden egyes európai ország, amely lezárja határait, megveri a menekülteket, elsüllyeszti csónakjaikat és megpróbálja őket visszaküldeni, megsérti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát” – mondta a török államfő.

„Arra szólítunk fel minden európai uniós országot, mindenekelőtt pedig Görögországot, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfelelő módon, tisztelettel bánjon a területére érkező menekültekkel” – közölte.

Erdogan egyúttal azzal is megvádolta Görögországot, amely a napokban megerősítette határvédelmét, hogy elsüllyeszti az Égei-tengeren átkelő menekültek csónakjait, a bennük tartózkodó gyermekeket pedig „hagyja meghalni”.

„Az a görög, aki mindent megtesz – a tengerbe fojtástól a golyó általi gyilkosságig – annak érdekében, hogy országába ne érkezzenek menekültek, ne felejtse el, hogy egy nap még ő is könyörületre szorulhat” – közölte.

Erdogan kijelentette: az európai országok számára, amelyekből egyre inkább „hallhatók a fasizmus léptei”, valódi tragédiát jelent a migráció.

A török államfő nehezményezte, hogy az unió tagállamai a mostani helyzetben anyagilag segítik egymást, miközben Törökországot az elmúlt években „nem támogatták”.

Arra utalva, hogy a frakcióülést követően fogadja Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, úgy fogalmazott: „ma jönnek és beszélünk”.

„Ha adtok, adtok, ha nem adtok, nem adtok, de ne próbáljatok megtéveszteni minket, az a Törökország, amely már 40 milliárd dollárt költött a menekültekre, majd elkölt még egyszer ennyit” – hangoztatta Erdogan.

Charles Michel kedden az Európai Unió és Törökország közötti 2016-os migrációs megállapodás tiszteletben tartására szólította fel Ankarát, és egyebek mellett hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja az EU külső határainak védelmét.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerda délelőtt hivatalos Twitter-fiókján azt közölte, hogy eddig 135 844 menekült hagyta el Törökország területét Edirne tartományon keresztül, és lépett át Görögországba. Athén ezt tagadja.

Ankara Szíriában az úgynevezett mérsékelt lázadó milíciákat támogatja, amelyek a damaszkuszi kormányerők offenzívájával szemben egyre kisebb helyre szorultak vissza utolsó területükön, az északnyugati Idlíb tartományban. Törökország válaszul a napokban átfogó hadműveletet indított a szíriai kormánycsapatok visszaszorítására. Damaszkusznak Oroszország és Irán is szövetségese a polgárháborúban.

Erdogan a frakcióülés után a parlament folyosóján újságíróknak nyilatkozott. Mint mondta, azt várja a csütörtöki moszkvai találkozójától Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy mihamarabb szavatolni tudják a tűzszünetet Idlíbben.