Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

Recep Tayyip Erdoğan török elnök kedden, az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján felszólalva közölte, hogy a klímavédelmi megállapodást októberben terjesztik be a török törvényhozás elé jóváhagyásra. Mint mondta, a ratifikálási eljárást még az ENSZ novemberi klímavédelmi konferenciája előtt le akarják zárni.

A párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás értelmében a nemzetközi közösség kötelezettséget vállalt arra, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, sőt ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.

A koronavírus-járvány kapcsán Erdogan élesen bírálta, hogy egyes államok vonakodnak a védőoltások méltányos elosztásában részt venni. Hangsúlyozta, hogy a világjárvány több millió halottja és fertőzöttje mellett „az emberiség szégyene, hogy továbbra is folytatódik az »oltási nacionalizmus« különböző módszerekkel”.

Korábban írtuk