Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Moszkvai látogatása előtt, az isztambuli Atatürk repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján Erdogan leszögezte: Ciszjordánia a palesztinok földje. Minden, amit Netanjahu tesz, ellentétes a nemzetközi joggal, beleértve az ENSZ ide vonatkozó határozatait is – hangoztatta. A török elnök úgy vélte, hogy Izrael a palesztin kérdésben az Egyesült Államokkal a háta mögött „kész helyzetet” akar teremteni. „Sötét jövőt készítenek elő a Közel-Kelet számára” – fogalmazott Erdogan.

Szombaton, három nappal az izraeli parlamenti választások előtt Netanjahu egy televíziós interjúban kijelentette, hogy ki fogja terjeszteni Izrael szuverenitását Ciszjordániára, és nem fog különbséget tenni a tömbben lévő és az elszigetelt telepek között.

A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai övezet területén tervezik létrehozni leendő államukat. Ciszjordániában jelenleg mintegy 400 ezer zsidó telepes él. A zsidó telepek létrehozása ugyanakkor a nemzetközi jog, a genfi egyezmény alapján nem jogszerű, ezért nemzetközi megítélésük is vitatott.

Törökország határozott bírálója Izrael palesztinokra vonatkozó politikájának, és hosszú ideje kampányol a Gázai övezet blokádja ellen is.