Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda
Hirdetés

„Mindkét féllel folytatott tárgyalásainkat követően sikerült elérnünk a megállapodás meghosszabbítását, amely március 19-én lejárt volna” – mondta egy canakkalei avatóünnepségen a török államfő.

Erdoğan Oroszország, Ukrajna és az ENSZ erőfeszítéseit is megköszönte, egyúttal leszögezte, hogy a megállapodás életbevágóan fontos a globális élelmiszerellátás stabilitása szempontjából. Felidézte, hogy az egyezség alapján több mint 800 hajó mintegy 25 millió tonna gabonát juttatott el a világpiacra.

A török elnök arról nem szólt, hogy a hosszabbítás milyen időtartamra szól. Korábban Oroszország úgy nyilatkozott, hogy 120 nap helyett 60 napos hosszabbítást támogat, ám ezt Kijev akkor elutasította arra hivatkozva, hogy az eredeti megállapodásban feketén-fehéren rögzítették, hogy legalább 120 nappal lehet meghosszabbítani.

Olekszandr Kubrakov ukrán infrastruktúraügyi miniszter a Twitteren azt írta, hogy a megállapodást ismét 120 nappal hosszabbították meg. Egyúttal háláját fejezte ki az ENSZ-nek és Törökországnak erőfeszítéseikért.

Korábban írtuk

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő viszont azt közölte, hogy a gabonaexport-megállapodást ezúttal csak 60 nappal hosszabbították meg. Egyúttal jelezte, hogy Moszkva addig nem veszi fontolóra egy ezen túli, újabb hosszabbítás lehetőségét, amíg Oroszország aggályait nem veszik figyelembe. A szóvivő közzétette annak a levélnek a másolatát, amelyben az ENSZ-hez akkreditált orosz állandó képviselet arról tájékoztat, hogy Moszkva nem ellenzi a megállapodás 60 napos meghosszabbítását május 18-ig.

A fekete-tengeri gabona exportjáról tavaly júliusban született megállapodás. Az alku értelmében három fekete-tengeri kikötőből biztonságos folyosókon keresztül lehet gabonát exportálni, és a megállapodás végrehajtását Törökország koordinálja.