Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

Erdogan pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), amely a március 31-i helyhatósági választásokon a főváros, Ankara vezetését is elveszítette. Az AKP szabálytalanságokra hivatkozva már fellebbezett a török Legfelsőbb Választási Bizottságnál (YSK), az eredmény megsemmisítését és újabb választások kiírását kérte. A YSK várhatóan hétfőn hoz döntést az AKP beadványáról.

Török üzletemberek előtt szombaton Isztambulban mondott beszédében Erdogan kijelentette, hogy az isztambuli választáson is szabálytalanságok voltak. Felszólította a választási bizottságot, hogy hozzon olyan döntést, amely felszámolja az ellentmondásokat és helyreállítja a testület tekintélyét.

„Az embereim azt mondják nekem, hogy a választásokat meg kell ismételni. Eddig nem szólaltam meg, csendben maradtam. De mindenki más megszólalt. Már elegen” – jelentette ki Erdogan.

„Ellentmondás van, ez világos. Szabálytalanság is van, ez is világos. Menjenek el az emberekhez, hallgassák meg őket, és bármi lesz a kimenetel, elfogadom” – tette hozzá.

Míg az isztambuli főpolgármesteri tisztségre Ekrem Imamoglut, az CHP jelöltjét választották meg, az AKP a város 39 kerületéből 25-ben többséget szerzett. Ezzel indokolták részben, hogy szabálytalanságok történtek.

Kemal Kilicdaroglu, a CHP vezetője pénteken kijelentette, hogy az isztambuli választás a demokrácia erőpróbája volt, és azzal vádolta az AKP-t, hogy politikai nyomást gyakorol a választási bizottságra a szavazás megismétlése érdekében.