Érlelődő reconquista

A jobboldali, hazafias Vox – amelynek neve latinul hangot jelent – 2013-ban alakult. A 2023-as választásokon 12,4 százalékot szereztek, ami 33 mandátumot hozott a 350 fős törvényhozásban. A legújabb közvélemény-kutatások szerint 18 százalékon állnak, míg a jobbközép Néppárt (PP) 32, a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pedig 27 százalékon. Egyes mérések szerint még többre is képes lehet a Vox, országosan 20 százalékos támogatottságot is szerezhet, ráadásul megizzasztja a PP-t az olyan hagyományosan a jobbközépre szavazó területeken, mint Galicia vagy Madrid. A Vox európai szinten a Fidesz pártcsaládja, a Patrióták Európáért tagja. Elnöke, Santiago Abascal példaképként tekint Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, aki nagyon népszerű a spanyol párt szavazói körében is.

Santiago Abascal pártelnök viszonylag fiatal, karizmatikus, ütős beszédeket tart és szereti a kamera. Szerinte új reconquistára van szükség, vissza kell foglalni a kontinenst az iszlám inváziótól, a klímaterrorizmustól és a woke ideológiától. Nem riad vissza az erős kijelentésektől: 2020-ban például azt mondta, Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök a legrosszabb vezető az elmúlt nyolcvan évben. Amikor a szemére vetették, hogy eszerint Franco uralma alatt is jobb volt, azt mondta: jó, akkor legyen nyolcszáz év. (Francisco Franco 1939-től 1975-ig tartó diktatúrája egyébként a spanyolok 21 százaléka szerint jó vagy nagyon jó volt, míg 65 százalék szerint rossz vagy nagyon rossz. A PP-szavazók relatív többsége, 35,4 százalék szerint jó volt ez az időszak, a Vox támogatói közt pedig ez az arány 42 százalék).

A Vox egyik fő témája az illegális bevándorlás elleni küzdelem. Korábban ez nem volt központi kérdés Spanyolországban, ma már azonban a választók számára az egyik prioritás – nem függetlenül attól, hogy egyre több támadást, bűncselekményt követnek el migránsok. Egy nemrégiben megjelent felmérés szerint a spanyolok 70 százaléka – sőt a szocialista szavazók 57 százaléka is – támogatja az illegális migránsok deportálását. Ehhez képest a kormány szerint eleve nincs is probléma. Félix Bolaños igazságügyi miniszter például azt nyilatkozta, hogy a bevándorlás erősíti a gazdaságot és Spanyolország prosperitását.

Friss felmérések szerint a fiatalok egyre nagyobb arányban fordulnak a Vox felé. A 18–34 év közti férfiak 40, a nők 20 százaléka vallja magát a jobboldali párt szavazójának. Egy másik felmérés szerint összességében a 18–24 évesek 27,9 és a 25–34 közöttiek 26 százaléka támogatja a Voxot. Az idősebbek kitartanak a két hagyományos nagy párt, a PSOE és a PP mellett, különösen a 60 feletti nők utasítják el a jobboldalt.

Spanyolországra sokáig nem igazán volt jellemző a populista jobboldal erősödésének európai trendje, ami sajtókommentárok szerint az ország XX. századi történelmével függ össze. Ez a tétel már láthatóan nem igaz, az elemzők pedig magyarázatot keresnek. Az egyenlet soktényezős, de két válságot mindenképpen ki lehet emelni, amelyek kezelésében kudarcot vallottak a mainstream pártok: a tavalyi, halálos áldozatokat követelő árvíz Valenciában és a több tartományt is érintő idén nyári erdőtüzek. A Vox önkénteseket küldött Valenciába azzal a jelmondattal, hogy „csak az emberek menthetik meg az embereket”.

A választókat egyik leginkább aggasztó probléma a lakhatás kérdése – ez különösen a 35 év alattiakra igaz –, de a bérek, a munkanélküliség és a megélhetési költségek is nagy gondot okoznak. A spanyol gazdaság egyébként nem teljesít rosszul: tavaly a növekedése 3,2 százalék volt, ami jócskán meghaladta az eurózóna átlagát, de ez csak a mostani állapotok fényében kiemelkedő, messze nem jelenti azt, hogy mindenki elégedett lehet. Különösen igaz ez a fiatal felnőttekre, akik most lépnek be a munkaerőpiacra. Ők rosszabbul élnek, mint a szüleik vagy a nagyszüleik, hiszen sokba kerül lakást bérelni vagy venni azokban a nagyvárosokban, ahol a legtöbb munkalehetőség koncentrálódik. A Vox célközönségéhez tartoznak a kiábrándult baloldali és bizonytalan választók is, és egyre népszerűbbek a hagyományosan baloldali munkásosztály körében is.

A fiatalok abban is nagyon egyetértenek a jobboldali párttal, hogy a politikai elitet le kell váltani. Az anti-establishment-attitűdre mindig fogékonyak a fiatalok, de korábban inkább a baloldalról jöttek ilyen kezdeményezések – csakhogy mára már ők is az elit része. Jó példa erre a Podemos, amely meg akarta törni a kétpártrendszert, tiltakozott a megszorítások és a korrupció ellen, aztán néhány évvel később maga is tagja lett a PSOE baloldali koalíciós kormányának. Santiago Abascal szerint a baloldali kormány „a korrupció melegágya, bűzölgő mocsár, maffia és bűnbanda”. Nincs nagy véleménnyel a Néppártról sem – amikor a jobbközép erő nem volt hajlandó bizalmatlansági indítványt benyújtani a Sánchez-kormánnyal szemben, a Vox elnöke azzal vádolta meg őket, hogy a két nagy párt összejátszik, egymást védi be.

A Néppárt elsősorban azzal igyekszik ellensúlyozni jobboldali kihívója erősödését, hogy maga is valamelyest keményebb hangot üt meg a migráció témájában, de egyrészt ennek kérdéses a hitelessége, másrészt pedig feszültséget szül a párt konzervatív és mérsékeltebb szárnya közt. A PP például azt javasolta nemrég, hogy pontozásos vízumrendszert vezessenek be a külföldi állampolgárok számára, hogy előmozdítsák azoknak az embereknek a reguláris bevándorlását, akik olyan ágazatokban akarnak dolgozni, ahol munkaerőhiány van. Emellett szeretnék ösztönözni azoknak az érkezését is, akik jobban ismerik Spanyolország kultúráját, illetve könnyebben tudnak beilleszkedni. A pártvezetést bírálók szerint a bevándorlás előtérbe helyezése csak a Voxot erősíti, miközben a PP elveszti az identitását. Nemcsak saját párttársai, hanem a baloldal is hasonlóan látja a helyzetet. A már említett Félix Bolaños miniszter szerint „a PP-nek ügyelnie kell rá, hogy ne legitimáljon idegengyűlölő és szélsőséges nézeteket, amelyeket a Vox képvisel, mert az lesz az eredménye, hogy Vox le fogja nyelni, ahogyan az több más klasszikus konzervatív párttal is megtörtént Európában”.

Alberto Núñez Feijóo pártelnök igyekszik a gazdaság felé elvinni a hangsúlyt, alacsonyabb adókat ígér az egyéni vállalkozóknak, bürokráciacsökkentést és a kisvállalkozások támogatását. Vannak azért társadalmi témák, amelyekben igyekeznek kifogni a szelet a Vox vitorlájából, ilyen az abortusz is. A néppárti vezetésű madridi városi tanács például olyan rendeletet fogadott el, amely kötelező tájékoztatást ír elő az abortuszt fontolgató nőknek. Két éve Kasztília és León tartományban a PP és a Vox közösen akarta bevezetni, hogy tegyék kötelezővé a magzati szívhang meghallgatását és a 4D ultrahang megtekintését, de a központi kormányzat megakadályozta. A baloldali pártok szerint ez és az új rendelet is támadás a nők önrendelkezése ellen, a Sánchez-kormány pedig azt szeretné, hogy az abortuszhoz való jogot emeljék be az alkotmányba.

Spanyolországban várhatóan legközelebb 2027 augusztusában tartanak országos választásokat, de már előbb is lesz mire figyelni. Andalúziában 2026 júniusában választanak, és a sajtó attól hangos, hogy a Vox erősödik, a PP pedig gyengül. A tartomány jelenleg elnöke, a jobbközép Juanma Moreno arra kényszerülhet, hogy koalícióra lépjen a Voxszal, ugyanis a PP is könnyen elvesztheti az abszolút többségét. Egy friss kutatás szerint 40 százalékra számíthat, ami 54-56 mandátumot jelent (szemben a mostani 58-cal) a 109 fős törvényhozásban. A PSOE 23 százalékon áll, ami enyhe visszaesés az előző eredményéhez képest, a Vox pedig 16-on, míg a legutóbbi választásokon 13,5 százalékot szerzett. A PP mindeddig elkerülte, hogy hivatalosan is koalícióra lépjen a Voxszal regionális szinten.

Santiago Abascalék tehát folyamatosan erősödnek, a Vox Spanyolország harmadik legerősebb pártjaként megkerülhetetlenné válik. A baloldal a nyugati trendeknek megfelelően kezdi elveszteni hagyományos bázisát és a woke ideológia felé fordul, a Néppárt pedig őrlődik. Az idő a Voxnak dolgozik.