A lassan egy éve tartó orosz-ukrán háborúban tömegek vesztették életüket; a veszteségekben kiemelkedik a munkácsi 128. hegyivadász dandár, amelyben a legtöbb kárpátaljai magyar teljesít szolgálatot – számol be az Origo. Ezt az alakulatot Kijev nem pihentette, nem vonta hátra, mint az ukrán nemzetiségű katonák alakulatait, hanem sorban a legkeményebb harcokban vetette be – ismerteti a portál.

Hirdetés

A munkácsi dandár részt vett egyebek mellett a szoledári harcokban is, amit sok helyen csak „húsdarálóként” jellemeznek. Az ostromban mindkét fél irtózatos, tízezres véráldozatot hozott. Arról is érkeznek hírek, hogy a munkácsi 128. hegyivadászdandár szinte megsemmisült, de legalábbis brutális veszteségeket szenvedett

– ismerteti a Magyar Nemzet információira hivatkozva az Origo.

Elmondhatatlan pokolról számoltak be a keleti fronton

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó eltávozáson lévő katonák leírhatatlan, elmondhatatlan pokolról számoltak be a keleti fronton.

A veszteségek az oroszoknál és ukránoknál is szigorú titoknak számítanak, de becslésekből és nyugati politikusok elszólásaiból arra lehet következtetni, hogy a halottak és sebesültek száma mindkét oldalon meghaladhatja a százezret. Nem telik el úgy nap, hogy ne érkeznének újabb és újabb gyászjelentések a frontról.

A Magyar Nemzet forrásai arról beszéltek, hogy az ukrán vezetés azért, hogy ne sokkolja a lakosságot és kedvezőbben tüntesse fel a háborút, korábban naponta csak öt-hat halálesetről számolt be. A hivatalos adatok még mindig csak tizenkét magyar áldozatról szólnak, pedig ennél sokkal többen estek el, a szám már hónapokkal ezelőtt elérte a kétszázat, azóta pedig tovább nőtt.

Az M1 Híradója úgy tudja, Kárpátalján több száz temetetlen halott van, akiket hűtővagonokban vagy hűtőkocsikban helyeztek el. A családtagokat sokszor napokkal, sőt hetekkel később értesítik édesapjuk, férjük, testvérük haláláról. Többször arra sem hagynak elég időt, hogy megfelelően eltemethessék a háborúban elesett családtagot.

Az elmúlt napokban több száz katona és rendőr lepte el Kárpátalját, akik mindenhol, még az óvodáknál, piacokon, buszokon és presszókban is összeírnak, behívót osztanak és ha kell, a házakba is bemennek. A katonák, rendőrök sokszor erőszakkal hurcolják el az embereket az utcáról vagy otthonukból

– ismerteti a Pesti Srácokra hivatkozva az Origo.

Az Origo beszámolóját IDE KATTINTVA olvashatják.

Korábban írtuk