A fővárosban, Phenjanban élők vizsgálata kimutatta, hogy a koronavírus omikron változatával fertőződtek meg, de a jelentés pontos részleteket nem közölt arról, hogy hányan és hol fertőződtek meg. A kormányzó Koreai Munkapárt úgy döntött, hogy elrendeli a legmagasabb járványügyi vészhelyzeti szintet, szigorúan ellenőrzi és irányítja az ország általános járványmegelőzési munkáját – közölte a KCNA.

Hirdetés

Az elszigetelt diktatúra eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Az állampárt központi bizottságának ülésén Kim Dzsong Un felszólította a tisztviselőket, hogy birkózzanak meg az általa „váratlan válságnak” nevezett jelenséggel.

Szakértők szerint az ország hiányos egészségügyi rendszere nehezen tudna megbirkózni nagyobb járvánnyal, különösen azért, mert a rendelkezésre álló információk szerint Észak-Korea 25 millió lakosa közül egyet sem oltottak be, mivel Phenjan elutasította a WHO, Kína és Oroszország segítségét is.

A WHO az alacsony és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltáshoz hozzájutását segítő Covax-programja „átláthatóságot igényel a vakcinák elosztásának módját illetően” – mondta Go Mjong Hjun, a szöuli Asian Institute for Policy Studies független agytröszt kutatója az AFP francia hírügynökségnek -, és Észak-Korea szerinte ezért utasította el ezt a lehetőséget. A kutató központagytröszt legrissebb adatai 2020-ból származnak, s arra utalnak, hogy Észak-Koreában addig 13 259 koronavírus-tesztet végeztek el, amelyek eredményei a rezsim állítása szerint mind negatívnak bizonyultak.

Korábban írtuk