Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az előállítást az iráni hatóságok is megerősítették.

„Nagyon aggaszt bennünket a brit nagykövet iráni előállítása. A bécsi egyezmény betartása kötelező. Az Európai Unió kéri, hogy enyhítsék a feszültséget, és adjanak teret a diplomáciának” – írta a Twitteren Borrell.

Rob Macaire nagykövet Twitter-üzenetében leszögezte, hogy semmilyen tüntetésen nem vett részt. A lelőtt ukrán repülőgép áldozatainak emlékére tartott megemlékezésre ment, akik között brit állampolgárok is voltak. Hozzátette, hogy öt perccel korábban távozott az eseményről, majd az emberek skandálni kezdtek. „Másfél óráig tartottak fogva, miután elhagytam a helyet. Diplomaták őrizetbe vétele minden országban törvényellenes” – írta a nagykövet.

A MAU ukrán nemzetközi légitársaság szerdai, Teheránból Kijevbe tartó, az iráni légierő által tévedésből lelőtt járatán 176-an tartózkodtak, valamennyien életüket vesztették.

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap az Instagram közösségi portálon „szégyenletes tragédiának” nevezte a gép lelövését.

Justin Trudeau kanadai kormányfő is részt vesz vasárnap külügyminiszterével, Francois-Philippe Champagne-nyal a szerencsétlenség 57 kanadai áldozatának emlékére Edmontonban tartandó megemlékezésen. Az áldozatok közül tizenhárman ennek a nyugat-kanadai városnak a lakói voltak.

Teheránba érkezett vasárnap Tamím bin Hamad ál Száni sejk, katari emír, hogy az iráni vezetőkkel tárgyaljon – jelentette a katari Press TV.

A katari emírt Haszan Róháni iráni elnök fogadta. Megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat és „a térségbeli legutóbbi fejleményeket, valamint a közös érdeklődésre számot tartó regionális és nemzetközi kérdéseket” – jelentette a televízió.

Az Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló Katar mind Iránt, mind az Egyesült Államokat önmérsékletre kérte a fokozódó feszültségek közepette, és felszólította őket, „kerüljék el Irak és a térség belerángatását a vég nélküli erőszakba”.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap Jeruzsálemben azt mondta: Irán ugyanúgy hazudott a gép lelövéséről, mint a titkos atomprogramjáról. „Tudták, hogy nem szándékosan lőtték le a gépet, mégis becsapták az egész világot” – jegyezte meg a kormányülésen.

Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap rijádi látogatásán együttműködést kért Szaúd-Arábiától a közel-keleti helyzet stabilitásának biztosítása érdekében.

Feiszal bin Farhán Ál Szaúd herceg szaúdi külügyminiszterrel találkozva a japán kormányfő közölte, hogy az amerikai-iráni feszültség fokozódását követően mélyen aggódik a közel-keleti helyzet miatt, és Tokió diplomáciai erőfeszítésekkel igyekszik enyhíteni a feszültségeken.

Abe a tervek szerint Szalmán bin Abdel-Azíz királlyal és Mohamed bin Szalmán trónörökössel is tárgyal.