Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: Thierry Breton ss Alexandros Michailidis
Hirdetés

„Volodimir Zelenszkij ukrán elnök NATO-tagságért folyamodott, de, mint közismert, annak, hogy egy ország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez csatlakozhasson, előfeltétele, hogy a területén ne folyjanak hadműveletek. Ukrajnában háború dúl, így világos, hogy e pillanatban lehetetlen a belépése a NATO-ba” – mondta a francia BMF televíziónak Párizsban nyilatkozva Breton.

Az uniós biztos Zelenszkij kijelentését „politikai demarsnak” nevezte, véleménye szerint az ukrán követelés „jelképes”.

Az ukrán elnök szeptemberben közölte, hogy Kijev gyorsított eljárásban kéri felvételét a katonai szövetségbe. Volodimir Zelenszkij ezt röviddel azután jelentette be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és az érintett régiók vezetői aláírták azt a szerződést, amely szerint az oroszok által elfoglalt négy ukrajnai térséget Oroszországhoz csatoltak. A moszkvai döntést népszavazás előzte meg, amelynek legitimitását eddig kizárólag Észak-Korea ismerte el.

Korábban írtuk