A Bild szerint mostantól az iszlám müezzinek imára hívó éneke is a város egyik jellegzetessége lesz, miután engedélyezték, hogy péntekenként 12 és 15 óra között a város mind a 35 mecsetjének hangszóróiból felcsendüljön a müezzinek éneke:

Hirdetés

„Nincs más Isten, csak Allah!”

Köln főpolgármestere, Henriette Reker a Twitteren „a tisztelet jeleként” ünnepelte a „mintaprojektet”. Szerinte Köln „kozmopolita városként” most már a muszlimok „jogos vallási érdekeit„ is meg akarja védeni – olvasható a portálon.

Szakértők szerint az intézkedés nem csupán a vallásszabadságról és a sokszínűségről szól. Ahmad Mansour integrációs szakértő azt mondta: „a mecsetek üzemeltetői a müezzint a környékük feletti hatalmuk demonstrációjaként ünneplik majd.”

Köln leginkább a katolikus dómjáról híresült el, a világörökség részét képező vallási központ 157 méteres tornyával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma.

A teljes cikk IDE KATTINTVA, a közmédia hírportálján, a hirado.hu oldalon olvasható.

Korábban írtuk