Mark Bray, History Professor
Hirdetés

A Fox News által megszerzett e-mailben Bray arról tájékoztatta diákjait, hogy „helyzete az utóbbi időben tovább romlott”, miután újabb fenyegetéseket kapott – az egyik üzenetben otthoni címét is közzétették. Hozzátette, hogy „a hatóságokat és az egyetemet már értesítették”. A professzor közölte, hogy „biztonsági okokból” családjával együtt egy évre Európába költözik, mivel „jelenleg nem érzik magukat biztonságban az otthonukban”. Mint írta: „Őszintén elszomorít, hogy nem lehetek ott személyesen az órákon, igazán élveztem a beszélgetéseinket.”

A TPUSA egyetemi szervezete csütörtökön indította el petícióját, amelyben azt írták: „Mélyen aggályosnak tartjuk, hogy egy közismert antifa-aktivista, Dr. Mark Bray, az egyetem alkalmazásában áll.” A beadvány szerint Bray, „akit Dr. Antifaként ismerünk”, könyvet írt az antifa-mozgalomról, amely „az úgynevezett militáns antifasizmus kézikönyve”. A hallgatók szerint az oktató a múltban többször „fasisztának nevezett” ismert konzervatív közéleti szereplőket, és „erőszakos fellépést sürgetett” ellenük. A dokumentumban a közelmúltban elkövetett politikai gyilkosságokra is utalnak: „ez a retorika vezetett Charlie Kirk meggyilkolásához”.

A szóban forgó professzor neve régóta ismert a baloldali aktivizmus világában: ő az Antifa: The Anti-Fascist Handbook című kötet szerzője, amelyből – saját megfogalmazása szerint – „az írói jogdíjak minimum felét az Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Alap támogatására fordítják”. Emellett Bray több más, az anarchizmussal és forradalmi mozgalmakkal foglalkozó könyv társszerzője is.

A TPUSA egyik szervezője, Ava Kwan a Fox Newsnak elmondta, hogy „október 4-én Mark Bray a BlueSky platformon azt írta: ‘Csak a tömeges antifasizmus – legyen legális vagy sem – menthet meg minket’.” Kwan ugyanakkor hozzátette, hogy szervezetük „nem támogatja a zaklatást vagy fenyegetést”, de elvárja, hogy az egyetem „kezelje nyilvánosan a kérdést, és függessze fel a professzort”. Hozzátette: „Ha Bray valóban Európába költözik, az rontani fogja az egyetem hírnevét, hiszen így a New Jersey-i adófizetők pénzéből tarthatja fenn magát külföldön”.

A TPUSA egy másik képviselője, Megyn Doyle úgy nyilatkozott, hogy bár „a szólásszabadság alapérték”, az nem mentesít „a politikai erőszak, a zaklatás és a rágalmazás következményei alól”. Hozzátette, hogy nem támogat „sem halálos fenyegetéseket, sem zaklatást, még Mark Bray ellen sem”, de szerinte „a probléma nem oldódott meg attól, hogy a professzor elutazik”. Doyle kijelentette: „Egy egyetemi oktató, aki nyíltan támogat és finanszíroz egy erőszakos mozgalmat, veszélyt jelent a szólás- és a véleményszabadságra. Petíciónk célja továbbra is az, hogy a Rutgers ne foglalkoztassa a továbbiakban Bray-t”.

Bray legutóbb szeptember 12-én hívta fel követői figyelmét a BlueSky közösségi oldalon egy New York-i rendezvényére, amelyet Another War Is Possible címmel tartottak meg. Az esemény témája a deportálások, a fasizmus és a globalizáció elleni „harccal kapcsolatos tapasztalatairól” szólt.