Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

„Köszönjük a kemény munkát” – ezzel a tárggyal küldte el az Európai Parlament szocialista frakciója a belső használatra szánt e-mailt, amelyben megköszöni szakértőinek, hogy sikerült – ha csak ideiglenesen is – megtorpedózni fideszes jelöltek kinevezését a szakbizottságokban.

A levelet több mint száz európai parlamenti e-mailcímre küldték ki, valamennyien az Európai Szocialisták által fizetett szakértők. Egy magyar név is szerepel a listán, Simon Zoltáné, aki régóta a frakció szakértője.

A levél írói úgy fogalmaztak, „elégedettek lehetünk az elért eredménnyel, hiszen nem csupán azt sikerült megoldani, hogy minden szakbizottságban karanténba zárjuk a számunkra nem megfelelő jelölteket, hanem sikerült megakadályozni a foglalkoztatási bizottságban a lengyel kormánypárti jelölt kinevezését is. Emellett elértük, hogy elnapolják a szavazást több fideszes jelölt esetében, így nyomás tudunk gyakorolni a frakcióikra, hogy jelöljenek másokat a helyükre”.

Mint kiemelték: így történt ez a Magyarországot a bevándorlásellenes álláspontja miatt rendszeresen pellengérre állító LIBE-bizottságban is, ahol a fideszes Hidvégi Balázs alelnökké választását akadályozták meg.

Lényegében felrúgták az európai parlamenti szokásjogot, vagyis a választok akaratából kialakult erőviszonyok alapján kidolgozott megállapodás ellenére az utolsó pillanatban új nevet dobtak be. A néppárti koordinátor ekkor a szavazás elhalasztását kérte – hangzott el a Híradóban.