Thierry Baudet
Hirdetés

Palóc André az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, nagy valószínűséggel Hollandiában a Fórum a Demokráciáért (FvD), a szigetországban pedig a Brexit párt szerzi majd a legtöbb voksot.

Az FvD sikereinek titka migrációs politikája mellett a párt Európai Unióhoz (EU) való hozzáállásában keresendő – fogalmazott az elemző. Elmondta, a párt alapítója, Thierry Baudet szerint az EU intézményrendszerét újra kellene gondolni, mert az unió antidemokratikusan és – ahogy fogalmazott – szélsőbaloldali politikusok által irányított, akik nem az emberek véleményét veszik számításba, hanem sokkal inkább azt nézik, hogy saját ötleteiket hogyan vihetik végig az intézményrendszeren keresztül. A hollandok nagyrészt egyetértenek ezzel a politikával – jegyezte meg.

Az elemző kitért arra is, hogy az Egyesült Királyság választási helyzete speciális, mert a brit képviselők ugyan bekerülnek az EP-be, de a Brexit után ki is kerülnek onnan.