Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Donald Trump és az Egyesült Államok, valamint Vlagyimir Putyin és Oroszország számára is mozgalmas volt a 2018-as év.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Donald Trump éve volt 2018, de a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött 

Noha sokak szerint  Donald Trump elnök éve volt a 2018-as esztendő az Egyesült Államokban, a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött a novemberben tartott félidős választások után. 

Az amerikai társadalom ugyanakkor a republikánus kormányzat gazdasági sikerei ellenére is megosztott maradt, és a szavazók úgy gondolkodhattak: mondaniuk kell valamit az eltelt két évről, főként Trump stílusáról. A november 6-i félidős választásokon tudatták is elégedetlenségüket: a szövetségi képviselőházban többséget szereztek a demokraták. A mindig az elnöki ciklus félidejében tartott voksolásokon szövetségi szinten újraválasztották a képviselőház egészét, a szenátorok csaknem egyharmadát, és 36 államban kormányzót is választottak. 

A képviselőházban januártól 235 demokrata párti és 199 republikánus politikus lesz, a szenátusban viszont a republikánusok 42-ről 53-ra növelték bársonyszékeik számát. Ez nem meglepő: a félidős választásokon a hivatalban lévő elnök pártja csaknem mindig teret veszít, s az a ritkaság, hogy a republikánus elnököt adó pártnak többsége van a kongresszus mindkét házában. 1860 óta mindössze három alkalommal fordult elő, hogy az elnök pártja a félidős választásokon nem veszített a törvényhozói helyekből. Az idei voksolásokon szokás szerint helyreállt a fékek és egyensúlyok rendszere. Ugyanakkor a tagállamok többségének törvényhozásában továbbra is republikánus többség maradt, és a kormányzók java része is republikánus. 

A választásokat különösen indulatos légkörben tartották meg. Csőbombákat küldtek a demokratákat támogató Soros Györgynek és demokrata párti politikusoknak, és közterületen inzultálták a Trump-kormányzat több tagját, elüldözték őket éttermekből, megtámadták az elnök politikáját támogató újságírók lakását. Bill Nelson, floridai demokrata párti szenátorjelölt (aki végül veszített) például  úgy fogalmazott, hogy „az amerikai politikai klíma olyan, mint a ruandai volt az 1994-es népirtás előtt”. 

Aválasztói hangulatot – az elemzők szerint – befolyásolták a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozások vizsgálatai is, amelyek középpontjában – a republikánus tábor szerint célkeresztjében – Donald Trump áll. A vizsgálatok az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozó Szövetségi Nyomozó Irodánál (FBI), a törvényhozás két bizottságában és a kongresszus felhatalmazásával életre hívott, Robert Mueller vezette különleges bizottságnál folytak. A képviselőház és a szenátus republikánus politikusok elnökölte hírszerzési bizottságaiban lezárták a munkát, azzal a következtetéssel, hogy Moszkva valóban megpróbálta befolyásolni az amerikai választási folyamatot, de fő célja a békétlenség szítása volt, és nem Trump hatalomra segítése. 

A Robert Mueller vezette különleges bizottság még mindig tartó nyomozásainak célja annak feltárása, vajon Trump kampánycsapatának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal a 2016-os elnökválasztás idején Trump győzelme érdekében. Erre a bizottság eddig nem terjesztett elő bizonyítékokat, de a nyomozás során feltárta Trump egykori munkatársainak gazdasági bűncselekményeit. Bűnösnek találták Paul Manafortot, a Trump-kampány első menedzserét még évekkel korábbi gazdasági bűncselekmények elkövetésében, és Michael Cohent, Trump volt ügyvédjét adó-, és banki csalások, az elnökválasztást vélhetően befolyásoló jogtalan kifizetések és a hatóságok félrevezetése miatt. Rá decemberben hároméves börtönbüntetést szabtak ki. És tart a pere Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadónak is, akiről kiderült, hogy 2016-ban be nem jegyzett lobbistaként – tehát törvényellenesen – tevékenykedett a török kormány javára. 

Donald Trump 2018-ban különösen aktív volt a külpolitikában, lépései sok esetben az amerikai érdekek szempontjából sikeresek voltak. 

Januárban részt vett a davosi világgazdasági fórumon, csaknem húsz év után ő volt az első amerikai elnök, aki elutazott e tanácskozásra. Gary Cohn, az elnök gazdasági tanácsadó testületének akkori vezetője azt nyilatkozta: „azért megyünk Davosba, hogy megmondjuk a világnak, Amerika nyitott az üzleti életre”. Majd hozzátette: „Amerika az első nem azt jelenti, hogy Amerika egyedül”. 

Majd Amerika egyedül maradt döntésével, amikor májusban egyoldalúan felmondta a 2015-ben kötött, többhatalmi iráni atomalkut. Szinte egyedüliként dacolt Donald Trump az amerikai politikusok többségével, amikor júniusban Szingapúrban tárgyalóasztalhoz ült Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. S meglepetést keltett az elnök júliusban Varsóban is, ahol Európa válságáról és az új Európáról mondott beszédet. Karácsony előtt pedig azzal a bejelentéssel, hogy az Egyesült Államok megkezdi csapatainak kivonását Szíriából.  

A Trump-kormány külpolitikájának megítélése az Egyesült Államok külpolitikai szakértői körében nem egyértelmű. Pat Buchanan, konzervatív publicista – aki korábban Richard Nixon, majd Ronald Reagan elnök munkatársa volt a Fehér Házban – például júliusban azt írta, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök helsinki csúcstalálkozója „történelmi irányváltást jelez” az amerikai külpolitikában. Richard Haas, a Külkapcsolatok Tanácsa washingtoni agytröszt vezetője pedig a napokban azt nyilatkozta az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR), hogy a Trump-elnökség idején szétzilálódnak Washington szövetségesi kapcsolatai. 

Haas interjúja még a James Mattis védelmi miniszter lemondása előtti napokban hangzott el. Lemondó levelében Mattis a többi között azt írta: az Egyesült Államok nem védheti meg nemzeti érdekeit, ha nem ápolja kapcsolatait szövetségeseivel, és nem bánik velük tisztelettel.

A sikerek és kudarcok hullámvasútján Oroszország 2018-ban 

Vlagyimir  Putyin elnök újraválasztásától a Buenos Airesbe tervezett orosz-amerikai csúcstalálkozó törléséig, a labdarúgó világbajnokság megrendezésétől az egyre újabb Moszkva elleni szankciókig, valamint diplomaták kölcsönös és tömeges kiutasításáig, az orosz politika fényes sikerek és a kínos kudarcok hullámvasút-pályáját járta be az elmúlt évben.

Putyint márciusban több mint 67 százalékos részvétel mellett, a szavazatok csaknem 77 százalékával választották meg negyedik államfői mandátumára. A mozgósítási rekord akkor is figyelmet érdemel, ha arra árnyékot vet, hogy az államfő legharsányabb bírálóját, Alekszej Navalnijt egy korábbi, vitatott bírósági ítélet miatt eltiltották a részvételtől – ami egyébként csak a kezdete volt az év során elszenvedett megpróbáltatásainak. 

Újabb – ígérete szerint utolsó – ciklusának nyitányaként Putyin összefogásra hívott fel egy „igazi áttörés” és az ország felvirágoztatása érdekében. Modernizációt, demokratizálódást, az élet javítását és meghosszabbítását ígérte. Mindez, együtt a kampány során felvillantott Mars-misszió és Holdra szállás terveivel egy felívelő korszak kezdetét sejttette.

Hideg zuhanyként érte azonban a lakosságot, hogy a kormány váratlanul, mintegy a – Moszkva számára bombasikernek bizonyult – labdarúgó világbajnokság árnyékában, meghirdette a nyugdíjkorhatár emelését. A tervezett reform, amely sokak szerint szinte megérhetetlenné tette időskori ellátást, felháborodást, utcai megmozdulásokat váltott ki, és aláásta az orosz vezetés támogatottságát.

Az elnök kénytelen volt személyesen kezdeményezni a tervezett változások enyhítését, de megfigyelők szerint a csalódottság így is megbolygatta az Oroszországban az évszázad eleje óta tartó Putyin-korszakban kialakult társadalmi konszenzust, amelynek értelmében az emberek a létbiztonság érdekében hajlandóak elviselni szabadságjogaik korlátozását. Erre figyelmeztető jelzés volt, hogy a 22 régiójában megtartott szeptemberi vezetőválasztás közül négyben második fordulót kellett tartani, sőt, egyben később, csalás miatt, új választást kellett kiírni. 

Öt körzetben végül nem a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltje győzött.

Elemzők a történteket azzal is magyarázták, hogy elmúlt a Krím 2014-ben történt elcsatolását övező eufória, és lendület sem a gazdaság, sem az életszínvonal növekedésében nem észlelhető Oroszországban. A növekedést visszahúzzák az ukrajnai és a szíriai beavatkozás, valamint az emberi jogok megsértése címén bevezetett nyugati gazdasági büntetőintézkedések, amelyek annak ellenére is harapnak, hogy a protekció alá helyezett orosz mezőgazdaság felvirágzott.

Súlyos csapás mért Oroszország nemzetközi pozícióira a márciusban kirobbant Szkripal-ügy. A Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen Angliában megkísérelt mérgezéses merényletkísérlet miatt London és a vele szövetséges és szolidáris államok, illetve Moszkva csaknem háromszáz diplomatát utasított ki kölcsönösen. 

A botrány miatt, amelyet a Nyugat vegyi fegyver bevetéseként kezelt – és amelyben az orosz fél ártatlannak vallotta magát – az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszország ellen. Ezek igazán húsba vágó második körének meghirdetése – amely kiterjedhet a kereskedelem és a közvetlen légiforgalom leállítására, valamint a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok lefokozására is – a következő évre tolódott ki. A büntetőintézkedések érzékenyen érintették a rubel árfolyamát, amelyre negatívan hatott az olajár esése is.

Noha az egymással szemlátomást rokonszenvező Putyin és Donald Trump amerikai elnök között júliusban Helsinkiben végre sikerült tető alá hozni az első csúcstalálkozót, a mélypontra süllyedt kétoldalú viszony továbbra sem javult. A jobbulás lehetőségét gyakorlatilag kizárja, hogy az amerikai politikai elit zöme rendíthetetlenül hisz a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozásban. A hangulaton nem javít a felek geopolitikai érdekekeinek változatlan szembenállása, ami az év végén – a Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán tengeri incidens nyomán – meghiúsította az Argentínában a G20-csúcs alkalmából tervezett Putyin-Trump különtalálkozót.

Pedig a feleknek, akár csak a világpolitikai súlyuknál fogva is, nyomós okuk lett volna leülniük egymással, hogy a regionális válságok mellett megvitassák, hogy milyen hadászat helyzet alakul ki a világban, ha az amerikaiak olyan alapvető fegyverzetcsökkentési egyezményeket fognak felmondani, mint az INF ls a Start-3- szerződés. Arról az elemezői vélemények megoszlanak, hogy Washington elhatározásában szerepet játszott-e Putyinnak az új orosz hiperszonikus fegyverek kifejlesztéséről tett márciusi bejelentése.

Bár az orosz-európai kereskedelem a szankciók dacára is bővült az év folyamán, sőt, északon és délen is jól halad nyugat felé a csővezeték építése, a öreg kontinens NATO- tagállamai és uniós országok Oroszországgal szembeni szankciók ügyében – anyagi veszteségeik dacára – továbbra is egységesen tartották magukat a szövetségesi hűséghez és az euroatlanti szolidaritáshoz. Nyugati vonatkozásban tehát az ukrajnai bevatkozás problémája továbbra is az orosz ambíciók legfőbb kerékkötője maradt.

Moszkvának tehát továbbra sem maradt más mozgástere, mint az, hogy Indiától Szaúd-Arábiáig tovább bővítés együttműködését a kevésbé finnyás hatalmakkal, és erősítse „stratégiai partnerségét” Pekinggel, amellyel – mint arra orosz politikusok rámutatnak – kapcsolatai még sohasem voltak ilyen jók. 

Az amerikai csapatkivonás bejelentésével Moszkva az év végén rég várt, fontos részsikert könyvelhetett el a közel-keleti befolyási központjává formázott Szíriában. Igaz, külső nagyhatalomnak valódi győztesként még nem sikerült távoznia abból a régióból.