Január 8-án két rakétatalálat ért egy Teheránból Kijevbe tartó Boeing-737 típusú repülőgépet nem sokkal felszállás után. A fedélzeten tartózkodó 167 utasból és a kilencfős legénységből senki sem élte túl a katasztrófát.

Hirdetés

Irán a kezdeti tagadás után nyugati országok bizonyítékainak hatására beismerte, hogy a repülőt hadserege lőtte le véletlenül. Az iráni polgári légi irányítás szerint emberi mulasztás, egy rosszul beállított légvédelmi radar okozta a katasztrófát.

Az iráni hivatal szerint a honlapján megjelent hivatalos közlés csak része egy később kiadandó jelentésnek. Most nyilvánosságra hozták például, hogy a két rakétatalálat között 25 másodperc telt el, és hogy az első rakétatalálat után 19 másodperccel az utasok és a személyzet még életben volt a gépen, ami a beszélgetéseket rögzítő doboz elemzéséből derült ki.

A feketedobozok adatainak elemzésében részt vett Ukrajna és Franciaország is.

Korábban írtuk

Az iráni polgári légiforgalmi hivatal vezetője a közleményben arra kérte a külföldi országokat, hogy ne csináljanak politikai ügyet az ukrán gép lelövéséből.