Hirdetés

– Időnként elhangzik politikusok szájából, hogy Afrika a jövő kontinense. Mi a valódi tartalma ennek?

– Nagyjából tíz évente változik, hogy melyik földrész számít a „jövő kontinensének”. A kétezres évek elején merült fel először, hogy Afrikáé lesz a XXI. század, mostanra azonban látjuk, hogy egyértelműen Ázsia lesz a század nyertese. Mindennek ellenére látni kell azt is, hogy Afrika komoly strukturális átalakuláson ment keresztül az elmúlt húsz évben. Az a kép, amely nagyon sok ember fejében él a 90-es évek Afrikájáról – a kontinens sötét évtizedéről –, amikor polgárháborúk, etnikai tisztogatások, éhínségek tizedelték a földrész lakosságát, már jórészt nem létezik. A fekete földrész messzire jutott az előbb vázolt állapotoktól.

– Ez azt jelenti, hogy véget ért a véres etnikai konfliktusok kora, biztonságosabbá váltak az afrikai országok?

– A trendeket érdemes nézni. Jelenleg Afrika 54 országából nagyjából tízben zajlik 15-20 fegyveres konfliktus. Ha visszatekintünk a 90-es évekre, azt látjuk, hogy akkor közel 100 konfliktust tudtunk volna felsorolni 25 ország területén. Az élelmezési válság miatt ma ugyanúgy látunk éhínséget, mint a 90-es években Szomáliában, Dél-Szudánban, de olyan gazdaságilag megerősödött országokat is, mint Kenya, vagy éppen Ghána. Nagyon fontos különbség, hogy a nagyvárosok biztonságosabbá váltak. Megmosolyogtató, amikor megkérdezik, hogy Nairobiban vagy Addisz-Abebában merek-e sétálni az utcán. Miért ne mernék?

Korábban írtuk

– Mi a kontinens vonzereje?

– Afrika az utolsó nagy, még részben feltérképezetlen nyersanyaglelőhelye a világnak. Több olyan stratégiai nyersanyag található a földrészen, például kobalt, lítium, ritkaföldfémek, amelyek a mostani sztártermékek, az akkumulátorok, a számítástechnika, a telekommunikációs eszközök gyártásában nélkülözhetetlenek. A külső szereplők tehát elsősorban a nyersanyagokat keresik, és ezen nem is szeretnének változtatni. Mert ha a feldolgozóipart átviszik Afrikába, akkor munkahelyek szűnnek meg Kínában és Németországban. Az afrikai elit felismerte azonban azt, hogy kitörési lehetőséget jelent, hogy verseny van, hogy ők választhatnak, kivel kötnek üzletet, és rákényszeríthetik a szereplőket arra, hogy valamilyen formában termelői kapacitásokat hozzanak Afrikába.

– Működik ez? 

– Működni látszik. Ebből ered a kontinens egy eddig kevésbé ismert vonzereje. Az afrikai országoknak sokszor óriásiakat kell ugraniuk a fejlettségi szamárlétrán. Ezért minden túlzás nélkül nevezhetjük Afrikát az innovációk melegágyának. Míg Kelet- és Közép-Európában az emberek időnként még mindig küszködnek a mobilbankolással, a legtöbb afrikai országban a mobiltelefonokon keresztül működő pénzügyi szolgáltatások már a kamaszkorból is kinőttek. Az a jelenség magyarázata, hogy nincsenek bankfiókok, így a banki szolgáltatások azonnal a telekommunikációs szektorban kezdtek el működni. A 4G internet kiépítettségében is kimagaslóan jól teljesít Afrika. Megemlíthetjük a zöld energiát is a vízierőműhálózat kiépítettsége kapcsán. A klímaváltozás elleni küzdelemben is élen jár a kontinens. Rengeteg olyan technológia jelenik meg Afrikában, amit a világ többi része is átvehet. Ez megint nem véletlen. A Kárpát-medencében nyilván érezzük a bőrünkön a klímaváltozást, akár a jelenlegi aszályok kapcsán, de a legtöbb embernek a megélhetése nem kapcsolódik közvetlenül ahhoz, hogy milyen lesz a termés. Afrikában azonban a lakosság jelentős része mezőgazdaságból él, ha nincs termés, akkor nem lesz mit eladniuk a piacon, nem lesz bevétel, nem lesz mit enni. Tehát ők rá vannak kényszerítve arra, hogy új technológiákat, új termelési módszereket, új növényeket használjanak. Afrika ebben a tekintetben is jól teljesít. Nagyon fontos szempont a nagy létszámú fiatal lakosság is, amely egyszerre áldás és teher. Áldás, mert van bőven munkaerő, nagyon sok a tehetséges, szorgalmas fiatal. Ugyanakkor teher is, mivel az afrikai oktatási rendszer és a munkaerőpiac nem képes fölszívni ezeket a tömegeket.

– De ha általánosságban javul a helyzet, akkor miért érkezik még mindig ennyi afrikai bevándorló Európába?

– Nagy kontinensről van szó, a képlet mindenhol más. Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt évek válságai több országban is „tökéletes humanitárius viharrá” álltak össze. A kormányzat sok helyen gyenge, így nem képesek kezelni a felmerülő problémákat, ahol pedig a válság állandósul, és nincs remény a javulásra, ott megnő az elvándorlási kedv. Afrikából nem a legszegényebbek jönnek el, hanem azok, akiknek a családja vagy egyéb közössége még össze tudja valahogy dobni az út árát. Erre befektetésként tekintenek, hiszen az Európából érkező hazautalásokból teljes családok élnek meg. Azt látjuk, hogy az arányokat tekintve Afrikából sem vándorolnak ki többen, mint a többi kontinensről, de a földrajzi közelség miatt Európa fokozottan érintett az onnan kiinduló legális és illegális migrációban egyaránt.

Külföldi katonai támaszpontok Afrikában

– Afrika kedvezményezettje az érte folyó nagyhatalmi versengésnek vagy még mindig együttműködési kényszer alatt tartják a nagyhatalmak?

– Valódi versenyfutás zajlik Afrikáért, ennek az az oka, hogy Afrika jelentősége felértékelődött a globális térben. Sokan neokolonizációként értelmezik a folyamatokat, ez azonban hatalmas tévedés. Valódi verseny zajlik az egyes afrikai országok kegyeiért. A XIX. században gazdaságilag ezeket a területeket egy-egy nagyhatalom teljesen az ellenőrzése alatt tartotta, ma már azonban, ha a britek rossz ajánlatot tesznek, akkor holnap a kínaiak adnak egy jobbat, és ők viszik el az üzletet, vagy épp fordítva.

– A nagyhatalmak közül kikkel kell számolni Afrika kapcsán?

– Kína nagyon fontos kereskedelmi partnerré és beruházóvá lépett elő Afrikában az utóbbi évtizedekben. Azonban az EU még mindig a legfontosabb gazdasági partner a fekete kontinens számára. Kétszer akkora a kereskedelmi volumene, és ötször nagyobb a tőkebefektetése az EU-nak Afrikában, mint Kínának. Az oroszok nyomulását szerintem sokan túlértékelik. Oroszország kereskedelmi volumene láthatatlan a két említett szereplő mellett. Sőt olyan országok is megelőzik az oroszokat Afrikában, mint India, Indonézia, az Egyesült Arab Emírségek, Japán, Törökország. Oroszország most azért kapott nagy figyelmet, mert azokba a résekbe tette be a lábát, ahol billegett a nyugati jelenlét, a Közép-afrikai Köztársaságba és Maliba. Elsősorban politikai okokból jelent meg a térségben, de hamar nyilvánvalóvá váltak ennek a terjeszkedésnek a korlátai. Oroszország nem rendelkezik érdemi tőkemennyiséggel, amellyel meghatározó szereplővé válhatna a kontinensen. Inkább azt mondanám, hogy Oroszország amolyan trollként tűnik fel a terepen. Hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Maliban sikerült megfúrniuk a franciákat, Mozambikban azonban a Wagner-csoport komoly veszteségeket szenvedett el a felkelőkkel szemben. Moszkva számára kicsi a tét, mert nagyon kevés gazdasági érdekeltsége van a térségben. Tehát az, hogy egy afrikai ország bebukik, Moszkva számára kis jelentőséggel bír, mert az emberek nem Oroszország, hanem Európa felé fognak menekülni.

– Amerika hol foglal helyet a képletben?

– Fontossági sorrendben az Egyesült Államok számára Afrika valahol a sor legvégén kullog. Ennek történeti és gazdasági okai egyaránt vannak. Amikor fontos volt Afrika az USA számára, akkor az olcsó kőolaj és földgáz miatt volt fontos. Miután az USA-ban hatalmas palagáz- és palaolajkészleteket fedeztek fel, az afrikai altalaji kincsek jelentősége leértékelődött. Barack Obama idejében még mindenki várta, hogy fellendülnek az afrikai kapcsolatok, ez azonban nem történt meg. Az elmúlt három-négy évben a Pentagon és az amerikai külügy figyelme a geopolitikai versengésre is kiterjedt. Ez leginkább a kínai és orosz befolyás ellensúlyozását jelenti. Az Egyesült Államokat egyértelműen Peking érdekli jobban, a kínaiaknak ugyanis flottabázisuk van Dzsibutiban.

– Vagyis mégis fontos Afrika?

– Azt lehet mondani, hogy Amerika éppen visszatérőben van. Az amerikaiak nagyon könnyen ott tudnak hagyni országokat. Ez történt Líbiában, amikor a folyamatos terrortámadások és az Iszlám Állam jelenléte miatt egyik nap összepakolták a nagykövetséget, és a légierő fedezete mellett egy nagy konvojjal kimentek az országból. Viszont amikor az látszott, hogy a keletkezett űrt más szereplők töltik be, például az oroszok, Washington nagyjából két nap alatt visszatért. Az amerikaiak érdeklődése nő. Gazdasági jelenlétük messze elmarad az EU és Kína mögött, de még mindig nagyon fontos szereplők a tárgyalóasztalnál.

– Az elmondottakat úgy kell érteni, hogy bár Amerikának nincsenek közvetlen gazdasági érdekeltségei Afrikában, de a jelenlétével meg akarja akadályozni, hogy riválisai pozíciókat alakítsanak ki a kontinensen?

– Az amerikaiak felismerték azt, hogy a kínaiak a gazdasági befolyásukat idővel politikai befolyássá konvertálják át. Ez azonban elfogadhatatlan az amerikaiak számára egy olyan világrendben, ahol egy már meglevő és egy feltörekvő szuperhatalom verseng egymással. A kínai globális terjeszkedés leggyengébb pontja az erőkivetítő képesség. Kína elsősorban a közvetlen környezetére, a kelet-ázsiai térségre koncentrál, nem rendelkezik jelenleg olyan érdemi flottaképességekkel, amelyekkel messzire el tudna érni a csapásmérő képessége. Ezért a kínai stratégiában nagyon fontos elem, hogy flottabázisokat próbálnak létrehozni. Afrika vonatkozásában időnként fölröppennek hírek arról, hogy hol létesül új kínai bázis, eddig azonban Dzsibutit leszámítva nem történt érdemi előrelépés. Az amerikaiak pedig nyilván tenni akarnak annak érdekében, hogy ne is történjen.

– A kínaiak általában hosszú távra terveznek. Az ő befolyásuk növekvő tendenciát mutat?

– Növekvő tendenciát. A kereskedelmi forgalom, politika befolyás egyértelműen növekszik, a kínaiak hosszabb időszakra terjedő víziók vagy tartósabb stratégiák mellett működnek, de fölhívnám a figyelmet, hogy a kínai afrikai stratégia a 70-es évek óta lényegében ugyanaz. Most 2022-t írunk, és a kontinens még mindig nincs Peking ellenőrzése alatt. A mézeshetek pedig elmúltak. A 90-es éveket a Pax Americana határozta meg, az Egyesült Államok lábai előtt hevert a világ. Aztán különféle okokból ez a lelkesedés elhalt, és egyre kínosabbá vált szeretni Amerikát. Az afrikai országok elkezdtek más meghatározó szereplők után kutatni. Az afrikaiak elhitték, amit a kínaiak ígértek, hogy nem avatkoznak a belügyeikbe, csak kereskedni akarnak. Az elmúlt egy évtizedben aztán az afrikaiak rájöttek arra, hogy a valóság másképpen fest. Amikor a kínaiak több milliárd dollárt fektetnek be egy-egy országba, akkor nekik sem mindegy, hogy a kihelyezett hitelt visszakapják-e vagy sem, a befektetés megtérül-e vagy sem, egy polgárháborúban megsemmisül-e az infrastruktúra vagy sem. 

– Milyennek látja a magyar esélyeket?

– A Magyarországhoz hasonló kisebb játékosoknak is van keresnivalójuk Afrikában. A 2015-ben meghirdetett déli nyitás hatására az afrikai–magyar gazdasági kapcsolatok, ha nem is lőttek ki rakétaként, de javultak, új nagykövetségek nyíltak, a magyar gazdasági szereplők fejében elkezdett tisztulni a kép arról, hogy Afrikában nem fűszoknyás emberek szaladgálnak lándzsákkal, hanem nagyon komoly üzleti lehetőségeket kínál a kontinens a magyar nagyvállalatok és a kkv-k számára is.