A 90 éves Irinej pátriárka, aki tíz éven át vezette a szerb ortodox egyházat, pénteken halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe, és a kormány háromnapos gyászt hirdetett az egyházfő tiszteletére.

Hirdetés

Noha Szerbia nem egyházi állam, az állam és az egyház sok ponton összeér, Irinej pátriárka többször is nyíltan támogatta Aleksandar Vucic államfőt és politikáját.

Irinej pátriárkát a belgrádi Szent Száva-templomban temették el, ő az első, aki itt lelt végső nyughelyre. Az új pátriárkát a szerb ortodox egyház a várakozások szerint három hónapon belül választja meg, addig a szarajevói ortodox érsek, Hrizostom Jevic látja el az egyházfői feladatokat.

Három héten belül most másodszor kísértek utolsó útjára magas rangú szerb ortodox egyházi vezetőt. November elsején maga Irinej pátriárka búcsúztatta Amfilohije püspököt, a szerb ortodox egyház montenegrói vezetőjét. Néhány nappal később a szerb pátriárkát koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba, ahol két héttel később, pénteken elhunyt.

Korábban írtuk

Amfilohije püspököt még nyitott koporsóban temették el három héttel ezelőtt, a hívők pedig tiszteletük jeléül megcsókolták a halottat és a felállított keresztet is. Irinej pátriárkát már üvegtetejű koporsóban ravatalozták fel, de a hívőket ez nem tartotta vissza attól, hogy magát az üvegfedelet és a keresztet is megcsókolják, amikor lerótták kegyeletüket. A szerb ortodox egyház papjainak többsége egyébként nem tartja és nem tartatja be a liturgiák során a járványellenes előírásokat, továbbra is ugyanazzal a kanállal áldoztatnak, és mindenkinek csókra tartják a keresztet.

A 12 milliós szerb ortodox egyház legtöbb tagja Szerbiában, Montenegróban és Boszniában él.