Hirdetés

A török nagyváros történelmi központjában álló épületnél lévő ellenőrző pontokhoz több ezer rendőrt vezényeltek ki a biztonság megteremtése érdekében. Az így biztosított területre a hívők maszkban léphetnek be.

Az épület belseje reggel a Korán szövegeitől volt hangos, ezeket fehér ruhába öltözött vallási vezetők olvasták fel, a héten a mecsetben elhelyezett kék szőnyegeken ülve.

Egy nyilatkozó hívő azt mondta, hogy 86 éves vágyuk teljesedett be, az ország államfőjének és a bíróságnak köszönhető, hogy a pénteki imát a Hagia Sophia mecsetben tarthatják.

A török legfelsőbb bíróság két hete hozott döntést arról, hogy 1934-ben, a köztársaságalapító Kemál Atatürk államelnöksége alatt jogellenesen alakították múzeummá a Hagia Sophiát. A bírósági döntés után Erdogan elnöki dekrétummal nagymecsetté nyilvánította az ikonikus épületet. A döntés miatt megbotránkozását fejezte ki Görögország, az Egyesült Államok és számos keresztény egyházi vezető.

Korábban írtuk

A török vezető azt is közölte, hogy a Hagia Sophia a nem-muszlimok előtt is nyitva fog állni.

A Krisztus utáni VI. században épült templomot mecsetként használták azután, hogy az oszmánok 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt – a mai Isztambult -, és megtették a birodalom fővárosának. Ma a világörökség részeként tartják nyilván.

A tervek szerint a pénteki főimán – több száz meghívott társaságában – jelen lesz az államfő is.

Erdogan a hatalomban eltöltött 17 éve során kiállt az iszlám vallás betartása és a Hagia Sophia mecsetté nyilvánítása mellett. Azt mondta, lehetővé kell tenni, hogy a muszlimok ismét imádkozhassanak az épületben. Elemzők szerint azért is napirenden tartotta az ügyet, mert így növelhette népszerűségét a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) híveinek körében a tavalyi választások során.