Hirdetés

„A csapatok liftaknákat szabadítottak fel, ami után mérőeszközökkel, jellemzően hőkamerával térképezték fel a járatokat” – mondta az M1 tudósítója a helyszínről.

„Ahol életre utaló jeleket találtak, ott rögtön megkezdték a feltárást” – tette hozzá.

Kiemelte: a helyiek nagyon örülnek a magyar jelenlétnek.

„Az a tény, hogy Magyarország az elsők között küldött segítséget a bajba jutott Törökországba, nagyon sokat jelent az itt élőknek” – fogalmazott Lantos Csaba.

Hozzátette, ha meghallják a helyiek, hogy Magyarországról jöttek, az első szó az, hogy „köszönöm”.

Az M1 tudósítását IDE KATTINTVA nézhetik meg.

Korábban írtuk